Új borlovagokat is avattak

Dunamocs. Május 24-én tartották annak a borversenynek az ünnepélyes eredményhirdetését, amelyen a 17 hegyközséget tömörítő Ógyallai Borászati Körzet helyi versenyeinek arany, illetve magas pontszámot elért ezüst minősítésű borai vehettek részt. A vendéglátók nevében Asbóth Sándor polgármester örömmel nyugtázta, hogy az első írásos említésének 800. évfordulóját ünneplő községben rendezték meg a verseny 5. évfolyamát.

Kovács János, a Szent Orbán Borlovagrend nagymestere köszöntőjében kiemelte: társaival a borkultúra fellendítésén, a kulturált borfogyasztás népszerűsítésén fáradoznak, amihez az ilyen rendezvények is jó alkalmat nyújtanak. „Minden fogyasztónak tudatosítania kellene, hogy egy pohár borban ugyanannyi szépség van, mint az egész hordóban, ezért nem feltétlenül kell kiinni az egész hordót“ - figyelmeztetett a mértékletes borivás fontosságára a nagymester, majd Jókai Mórnak e nemes nedűt dicsőítő gondolatait idézte: „Oh, a bor az felvidít, lelkesít, elméssé tesz, bátorságra hevít, szerelmet költ, kiszínezi szivárványossá ezt a sivár világot, eltemeti a bút, feltámasztja a reményt, demokratává teszi a nagyurakat és úrra teszi a szegényeket.“

Jozef Novák, a borlovagrend főborásza a borverseny színvonalát méltatva megjegyezte: ha egy-egy ilyen megmérettetésen a benevezett borok 10 százaléka arany fokozatú minősítést kap, az már jónak mondható. Itt a 100 vizsgált borból 17 kapta a legmagasabb fokozatot, és ez a tény önmagáért beszél. Kovács János szerint ezek a borok bármely rangos versenyen dobogós helyekre pályázhatnának. A legjobbak között is a legjobbnak a szilasházi (Šrobárová) Adam Šutovec 2007-es évjáratú Devín borát tartotta a szakmai zsűri, amely 28 fokos mustból készített a borász. Ugyancsak arany fokozatú minősítést kapott Jozef Novák Sauvignon Blanc (2007-es évjárat) és Cuvée (2007), Takács András Olaszrizling (2007), az Ógyallai Pincegazdaság Sauvignon blanc (2007), Kardhordó László Chardonnay (2006); Tanka Ernő Zöld veltelini (2007), Zsidek Vilmos Kékburgundi (2003), Valentin Cabadaj Cabernet sauvignon (2007), ifj. Mogyorósi Gábor Szentlőrinci (2007), Ondrej Huľuk Cabernet sauvignon (2006), Szalai László Olaszrizling (2007) és Oportó (2007), Ján Hamran Olaszrizling (2007), Hollósi Sándor Tramini (2006), Kecskés Szilveszter Fehér burgundi (2007), Varga Ervin Alibernet (2006), valamint Boncsek Péter Szentlőrinci (2006) bora.

Az ünnepélyes díjkiosztást követően borlovagokat avattak tartottak. 2003-as megalakulása óta első alakalommal vett fel rendes - azaz nem tiszteletbeli - tagokat soraiba a Szent Orbán Borlovagrend, ezzel 20 fősre bővült a létszám. Az új borlovagok: a fűri Korpás András, a búcsi Karkó János, a perbetei Szabó Tibor és a bátorkeszi Gyöpös István.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?