Új alapszabálya van Királyhelmecnek

LECZO ZOLTÁNKirályhelmec.

LECZO ZOLTÁN

Királyhelmec. Az önkormányzat legutóbbi ülésén a képviselők elfogadták a város új alapszabályát, a tanácskozáson új hitelek felvételéről is határoztak, valamint a település területrendezési tervét is módosították.

Kalapos Árpád, Királyhelmec alpolgármestere lapunknak elmondta, az új alapszabályt a testület általános érvényű rendeletként fogadta el, az eredetileg 32 oldalas dokumentum tartalmát végül 9 oldalra szűkítették. A város területrendezési tervének módosítására azért volt szükség, mert a település lakóövezeteiben több vállalkozás és kisebb üzem is működik, ezért a területi felosztást – és az azzal összefüggő szabályozást – meg kellett változtatni. A képviselő-testület több olyan földterületet is értékesített, melyek tulajdonjogi viszonyai eddig rendezetlenek voltak, valamint határozott a civil szervezeteknek, az iskoláknak és a kultúrcsoportoknak juttatandó támogatásokról is. A hulladékgazdálkodásról szóló helyi érvényű rendeletet szintén módosították, ez a díjfizetés alól adható felmentés szabályainak pontosításával egészült ki. A dokumentumban mostantól pontosan megszabják, ki és milyen feltételek mellett részesülhet felmentésben, és azt is egyértelművé tették, hogy a díjszabásra vonatkozó kedvezmények milyen igazolások bemutatása után adhatók. Az alpolgármester tájékoztatása szerint például a külföldön munkát vállalóknak ezentúl csak abban az esetben nem kell szemétdíjat fizetniük, ha egy évben megszakítás nélkül legalább 91 napot dolgoznak az országhatárokon túl.

Az önkormányzati ülésen határozat született arról is, hogy a város újabb 300 ezer euró hitelt vesz fel, amiből az eredetileg 1,33 millió eurós tartozás végre teljes egészében kifizethető. A pénz átutalása után a végrehajtó által „lefoglalt” városi tulajdonú földekkel, épületekkel, gépekkel és járművekkel a település szabadon rendelkezhet, és attól sem kell tartani, hogy zárolják a város számláit. A királyhelmeci önkormányzat döntése értelmében hamarosan egy másik, 150 ezer eurós áthidaló kölcsön felvételére is lehetőség nyílik, de ezt a pénzt csak akkor használják fel, ha a bevételek nem az előre meghatározott ütemterv szerint érkeznek a település számlájára. Királyhelmec eladósodottsága az új hitelek felvételével 28,68 százalékos lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?