<p>Tallós/Pozsonyeperjes. A régióban egyedülálló kezdeményezés van kibontakozóban. Június elsejétől tutajokkal juthatunk el a tallósi vízimalomtól a pozsonyeperjesi vízimalomig.</p>
Tutajjal a Kis-Dunán
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14333152489889_23.jpg.webp?itok=HTwA4fxA)
B. JUHOS MELINDA
„Nagyon jó látni, hogy az emberek kezdenek visszatalálni a természethez, nagyon sokan járnak ki a tallósi vízimalomhoz kerékpárral, gyerekek, felnőttek, családok. Talán rájönnek, hogy ez sokkal kellemesebb vasárnap délutáni kikapcsolódás, mint a plázázás a gyerekekkel” – nyilatkozta Horváth Zoltán, a nemrégiben alakult Kis-Dunai Hajózás Polgári Társulás (Malodunajské splavy OZ) egyik alapítója, Tallós polgármestere. A négy darab, társulás által terveztetett 12 személyes tutaj már elkészült, és már túl van a próbautakon is, a tutaj vezetői pedig szigorú képzésen vettek részt. A tutajokat nem szálfákból állították össze. Olyan vízi járművek, amelyeket Szlovákia más régióiban is használnak személyszállításra.
„A két malom közti, mintegy 12 kilométeres szakasz érdekes, növény- és állatvilága rendkívül gazdag. Bárki tutajozhat velünk, egyetlen feltétel, hogy mindenkinek mentőmellényt kell viselnie. Szerettük volna, hogy azok is átélhessék ezt a csodát, akik nem mernek kenuba, csónakba ülni. Mivel akár 48 személyt is tudunk egyszerre szállítani, nagyobb csoportok is jöhetnek” – mondta a polgármester. A kenuzás is nagyon népszerű a Kis-Dunán. Több kölcsönző és vezető várja az érdeklődőket. A legnépszerűbb szakasz Vereknye– Vők, Fél–Jóka, Vereknye–Jóka, Fél–Pozsonyeperjes. A vízi sportok kedvelői szerint a hajózás a Kis-Dunán a legszebb élményeket és látnivalókat tartogatja, és mivel a folyó sodrása lassú és egyenletes, kiválóan alkalmas amatőrök számára is.
A tutajozás után, ha igénylik, visszaszállítják az utasokat Pozsonyeperjesről Tallósra. A tutajozásra lehet előre is időpontot egyeztetni a polgári társulás internetes oldalán található elérhetőségeken. Ha ez mégsem jönne össze, a várakozás alatt betérhetünk a tallósi vízimalomba, amely szerdától vasárnapig délelőtt tíztől este hatig, júliusban és augusztusban pedig a hét minden napján nyitva tart tíztől este hatig. Tutajozni egyébként a hét minden napján lehet egészen októberig, amíg az időjárás engedi.
Egyelőre a polgári társulás alapítói finanszírozták a beruházási költségeket, de a polgármestertől megtudtuk, hogy figyelik a pályázati lehetőségeket és szeretnék továbbfejleszteni a környéken a vízi turizmust. Később az igényeknek megfelelően lehetőség lenne megállók beiktatására, bor, sajt, pálinka, házi termékek kóstolására is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.