Nem támogatták a városi tanács tagjai a Háromhidak Polgári Társulás azon kérel- mét, mely szerint az egykori Sokol-székház melletti park- ban turulmadaras emlékosz- lopot és mellé Jiří Jelínek őrnagy mellszobrát helyeznének el.ÉrsekújvárA társulás azzal indokolta kérelmét – amelyhez csatolta a tervr
Turulos emlékoszlopot és Jelínek-szobrot akar a polgári társulás
Nem támogatták a városi tanács tagjai a Háromhidak Polgári Társulás azon kérel- mét, mely szerint az egykori Sokol-székház melletti park- ban turulmadaras emlékosz- lopot és mellé Jiří Jelínek őrnagy mellszobrát helyeznének el.
Érsekújvár
A társulás azzal indokolta kérelmét – amelyhez csatolta a tervrajzokat is – hogy ezzel a gesztussal szeretne hozzájárulni a magyar–szlovák megbékéléshez a városban.
A szabadságharc csatái elkerülték Érsekújvárt, ám az 1848-as események előtt egy, a Szent Anna-kápolna mögött felállított emlékműnél tisztelegtek a lakosok. A barokkos talapzaton levő dór oszlop tetején turulmadár, a honfoglaló magyarok totemállata volt. Az emlékművet 1914-ben közadakozásból emelték. 1919 után ledöntötték, a turult eltávolították, majd a lakosok kérésére 1933-ban visszaállították, és 1939 márciusában a helyére került a turul, Thain János gimnáziumi tanár, múzeumalapító alkotása. 1946 júniusában ismét ledöntötték az emlékoszlopot, a turult éveken át érsekújvári családok őrizték. Jelínek őrnagy története az 1919-es eseményekhez kapcsolódik, amikor június 3-án elfoglalta Érsekújvárt a Magyar Vörös Hadsereg, azonban június 19. és 20. között a csehek ellentámadásában Érsekújvár elesett. Jiří Jelínek őrnagy meghalt a csatában. Mellszobra a Sokol-székház sarkán állt, 1938-ban távolították el. Az új államhatalom rendeleteket foganatosított a magyarság ellen. Ekkor döntötték le az érsekújvári Kossuth- és Czuczor-szobrot. A város vezetése szerint alapos, történelmi szakvéleménnyel is alátámasztott tanulmányra volna szükség a két emlékművel kapcsolatban.
„A tervekből nem derül ki, milyen feliratok kerülnének az emléktáblákra, vagy az, hogy milyen magas lesz, továbbá, hogy történelmi szempontból is megfelelő ábrázolásról van-e szó. Úgy gondolom, nem kellene most ilyen témákkal gerjeszteni a városban a nemzeti ellentéteket” – mondta Nagy Dávid, Érsekújvár alpolgármestere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.