Tüntetés Galántán, Szencen és Pozsonyban

Galánta |

<p>Délelőtt mintegy harminc tüntető gyűlt össze a járási székhely főterén. A gender, az LGBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális) ideológia és a juvenális igazságszolgáltatás ellen és a hagyományos családi értékek megőrzéséért vonultak ki.</p>

A tüntetést több egyesület, köztük a Morális értékek megújításáért egyesület, az Állampolgárok a keresztény értékekért és hagyományokért egyesület, a Hagyományos családért egyesület rendezte. A szervezők zászlókkal és megafonnal készültek, több beszéd is elhangzott. Martin Chlebek, szervező elmondta, nem vártak nagy érdeklődést. „Az emberek keveset tudnak erről a témáról, a gender ideológiából fakadó problémákról. Azok, akik többet tudnak, félnek. Sokak számára hihetetlenek a történések” – nyilatkozott lapunknak Chlebek. Hozzátette, négy éve járják az ország városait. „Négy évvel ezelőtt őrültnek hittek bennünket, nem hitték el, hogy léteznek ilyen dolgok. Ma már mindez nálunk is valóság. Figyelmeztetni akarjuk az embereket. Négy évvel ezelőtt kértük, hogy alkotmányos törvénnyel garantálják a család védelmét. Jelentős előrelépés történt az ügyben. Igaz, hogy nélkülünk, de mi hívtuk fel rá a figyelmet” – folytatta a szónok. Szerintük a gender ideológia célja a családok szétverése és manipulálható emberek létrehozása. A tüntetésre csak néhány járókelő figyelt fel. Két diószegi nyugdíjas hallott az eseményről, ezért jöttek el. Elmondták, egyetértenek a szervezet követeléseivel. Szerintük rossz úton halad a társadalom. „Isten megteremtette a férfit és a nőt és azt mondta, sokasodjatok. a homoszexuálisok hogy tudnának gyermeket nemzeni?” – kérdezte a nyugdíjas. Hozzátette, a szexuális nevelést legfeljebb a középiskolákban javasolnák.

Szencen és Bazinban is felvonultak, délután 16 órai kezdettel a fővárosban zárul a tüntetéssorozat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?