Tradíció és modernitás – gondolatok a még zajló Országos Népművészeti Fesztiválról

Ilyenek és ezek vagyunk, gondolhatta az ember, végignézve a még a tudósítás megírásakor is éppen zajló fesztivált, és ha csak pénteki és szombati előadásokat nézte is végig, azt mindenképp konstatálhatta, hogy még ma, a globalitás korában is van létjogosultsága és valódi megtartó ereje a néptáncnak és a hagyományoknak. Közösségteremtő ereje, politikai hovatartozástól nemzetiségtől és világnézettől függetlenül is. Nem, nem a politikusok pátyolgatásának vagy iránymutatásának köszönhetően. Főképp azért, mert a rendezvény szerencsére jó irányba halad és fejlődik, kezdi levetkőzni régi, megkövesedett, szocializmus kori kirakatjellegét, nem önigazolni és pusztán felvonultatni akar, nem megfelelni, pusztán csak lehetőséget ad arra, hogy kellemes, családi környezetben kiváló táncművészeti programokkal szórakoztassa a nagyérdeműt. Vagy épp roppant tanulságosakkal, elgondoltatóakkal. Ráadásul teszi ezt oly módon, hogy a még folklór iránt végképp nem érdeklődő ember is elmondhatja, megérte kilátogatni a Schubert parkba. Mert aki figyelmesen végignézte akár csak a pénteki, szombati vezető előadásokat, az el kellett, hogy ismerje, nem politikát kiszolgáló népi, nemzeti biodíszlet - parádét lát, nem önsirató giccset, hanem érdekes, olykor drámai, sőt megrendítő élménnyel gazdagodott.

Szájbarágásmentesen

Miután a nyitónapon Juhász András, Zselíz polgármestere kezéből a szervezők három napra jelképesen átvették a város kulcsát, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke pedig szeretettel köszöntötte a közönség soraiban Takács Andrást, a szakma hazai doyenjét, Zoboralja nyári népszokásai, aratási folklórja elevenedett meg a nagyszínpadon, utána pedig

a Magyar Nemzeti Táncegyüttes avatta be a közönséget Szatmár és Bonchida táncaiba. Hitelesen és precízen, ugyanis az előadás Martin György régi gyűjtőkörútjainak filmfelvételei alapján dolgozott, a táncosok részletesen, következetesen mutatták be az egykori adatközlők megfakult filmtekercseken pergő mozdulatsorait. Mégsem utánzást, szájbarágós okítást nézhettünk végig, hanem egy sodró erejű, tempós előadást. Szombaton, az esti vezető programban a Táncfórum 260 táncosa lépett a nagyszínpadra, a szlovákiai magyar folklór legjavát mutatva be, Mátyusföldtől Hontig, azaz a Táncfórum nyugati régiójának valamennyi táncegyüttesének tapsolhattunk. Ötletes és rendhagyó volt a nyitó- és zárókép, örömmel nyugtázhattuk, hogy szakmai berkekben nemzedékváltás történt és ez minőségi javulást hozott magával.

Trianonról hitelesen

Manapság, amikor Trianon a nagypolitika küzdőterében a mítoszgyártás, a gyűlöletkeltés, az önigazoló mártírkodás, vagy pusztán a történelmi hazugságok, ráfogások és a kölcsönös vádaskodás eszköze lett, épp a zselízi országos fesztivál nagyidai vendége, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes bizonyította be, hogy a traumákról lehet nyíltan, őszintén, de megrendítő erővel, hitelesen beszélni – egy szó nélkül, csak a tánc erejével. Szombat esti előadásukban egy tragikus szerelmi történetbe ágyazva Kisszelmenc és Nagyszelmenc huszadik századi történetét mesélték el, Trianon következményeit, azt, hogy miképp barmolta szét egy önkényes nagyhatalmi döntés emberek, nemzedékek sorsát. Kiváló koreográfiával, dramaturgiával és zenével – olykor valóban torokszorító pillanatokat okozva. Hasonlóan megrendítő és egyben felemelő táncszínházi pillanatokban lehetett részünk a Duna Művészegyüttes Szerelmünk, Kalotaszeg című előadását nézve, amelyben ismét régi, eredeti filmfelvételek erősítették vagy épp ellenpontozták a történet lényegét, az erdélyi népdalkincs legszebb darabjait is felvonultatva. Az est végén pedig, a kastély udvarában Molnár Xénia és Mokos Attila színművészek brillíroztak Spiró György tragikomédiájában, a kamaradarabot a nézők vastapssal jutalmazták. A Prah rólunk, kisemberekről szól, a kisszerűség és az önsorsrontás tragédiája, metsző, pengeéles szociológiai látlelet rólunk, a fogyasztói társadalomról, a tökrement életekről, családokról, modern tanmese arról, hogy a pénz mégsem minden.

Juhász Eszter főszervező lapunknak úgy nyilatkozott, hogy ha az Esterházy-kastély felújítása és rendbetétele tovább halad, akkor még több és még jobb

előadást hoznak majd el, mert valóban korszerű, családbarát összművészeti fesztivált szeretnének rendezni jövőre is. Annak ellenére, hogy e sorok írásakor még javában tart a rendezvény és az Ifjú Szívek esti produkciójára már most is több százan készülnek, kalapot emelhetünk a szervezők, a résztvevők és a vendégművészek előtt is. Viszontlátásra, 2022-ben.

A fesztiválról részletesen az Új Szó Színfolk mellékletében számolunk majd be.