Továbbra is szórványosan fordul elő az influenza Nagyszombat megyében

varoterem k

Az előző héthez képest a 48. naptári héten 6,6 százalékkal emelkedett az akut légúti megbetegedések, és 7,1 százalékkal az influenzaszerű megbetegedések előfordulása Nagyszombat megyében. Továbbra is szórványosan fordulnak elő járványgócok – tájékozott Tomáš Hauko megyei tiszti főorvos.

„A 7651 akut légúti megbetegedést és Covid–19-fertőzést regisztrálták a megyében, ebből 1465 influenzaszerű megbetegedés volt” – tette hozzá Hauko. Az influenzás megbetegedések aránya 5,46 százalék.

A legtöbb beteget a Nagyszombati járásban regisztrálták, főként az öt évnél fiatalabb gyerekek körében.

„Az esetek 4,7 százalékánál járt komplikációval a betegség” – mondta a tiszti főorvos, és hozzátette, a leggyakoribb komplikáció az arcüreggyulladás volt (160 eset). A Galántai járásban be kellett zárni egy óvodát, a Szakolcai járásban pedig egy alapiskolát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?