További szlovákiai települések jelentkezését várják

A projektben közreműködő szakemberek, a helyi szervezetek vezetői, baráti községek polgármesterei, valamint a verseny ítészei (A szerző felvétele)
Farkasd |

Az Entente Florale Europe, azaz az Európai Városok és Falvak versenyének ítészei Farkasdon jártak, hogy személyesen is megtekintsék azt a 10 témakört, melyekkel a község benevezett. 

A négy országból érkezett négyfős zsűri elégedett volt, ezért Farkasd vezetősége is bizakodó, remélik, hogy a verseny szeptember 7-i, székesfehérvári kiértékelésén ezt a kapott pontszámok is visszatükrözik majd. Szlovákia ugyan nem tagja a brüsszeli székhelyű Association Européenne pour le Fleurissement et le Paysage, AEFP-nek, vagyis az Európai Tájépítészeti és Virágosítási Társaságnak, amely az Európai Városok és Falvak versenyt szervezi, de Farkasd önkormányzata a Virágos Magyarország versenyén elért remek eredményükön felbuzdulva, amikor is a külhoni falvak versenyében az első helyezettek lettek, ide is benevezett. 

Hegedűjátékkal kezdődött a község bejárásának kiértékelése (A szerző felvétele)

Az Európai Városok és Falvak versenyét 1975-ben rendezték meg először, ekkor még csak franciaországi és nagy-britanniai települések vettek rajta részt, majd fokozatosan csatlakoztak hozzá más országok is. Csehország és Magyarország például már évtizedek óda tagja a szövetségnek. A Szlovákiába érkező zsűri tagjai Németországból Paul Kürsten, Írországból William Kearney, Csehországból Milena Andrade Dneboská és Magyarországról Halászné Spanyár Szilvia voltak, akik a projektvezetőkkel együtt látogatást tettek a településen, majd szűk tanácskozás után egy nyilvános ülés keretében kiértékelték a látottakat a község vezetése és a helyi szervezetek vezetői és a meghívott baráti települések polgármesterei előtt is.

„Ez a mai nap nem most kezdődött. Ez 2018-ban, a választásokkal kezdődött. Az elmúlt 6 kemény évet végigdolgoztuk, de még csak nem is a munkával kezdődött, hanem a barátsággal, az összetartozás érzésével, a képviselők közti megértéssel, utána jöttek csak a tervek és a munkák”

 – osztotta meg a bírák és a jelenlévők előtt Farkasd polgármestere, Restár János. A zsűri többek között tiszteletét tette a helyi református óvodában, a református és a katolikus templomban, az Öreg Vágnál, vagyis a folyó régi medrénél, a Vág partjánál, ahol csónakáztak is, és beszéltek a halászatról és vadászatról is, majd ellátogattak a Révkertbe, a megújult kulturális és sportközpontba is, végül személyesen mutattak meg nekik egy búbos banka fiókát, ami Pál Péter, fiatal állatorvos, helyi képviselő munkásságának köszönhetően visszatelepült a községbe.

Az angol nyelvű értékelőből megismerhettük a nemzetközi verseny részleteit, valamint a község erősségeit (A szerző felvétele)

A zsűri tagjai a bejárás során megfigyelték az egyes településrészeket, a bemutatott fejlesztéseket, majd apróbb javaslatokat tettek azok tökéletesítésére. 

„Az Európai Városok és Falvak versenye egy lehetőség arra, hogy az emberek minősítést kaphassanak életkörülményeikről és életminőségükről. Valójában nem egy verseny, hanem egy kitüntetéses rendszer, ezért nincs egy általános nyertes, vagy vesztes”

 – mondta el a William Kearney, a zsűri ír tagja, aki maga is tájépítész. Hozzátette, hogy az AEFP-nek hat tagországa van, Németország, Ausztria, Írország, Csehország, Magyarország és Belgium, a nemzetközi versenyben pedig 2-3 település vesz részt ezekből az országokból minden évben. Kiemelte, hogy jövőre lesz 50 éves a szervezet és szeretnének egy kiterjedtebb versenyt rendezni, abban bíznak és bíztatják a helyi települések vezetőit, hogy ők is jelentkezzenek a 2025-öt megmérettetésre. 

Paul Kürsten, a zsűri elnöke emlékérmet és egy elismerő  oklevet adott át Restár János polgármesternek (A szerző felvétele)

Az ítészek nagyra értékelték az elmúlt években véghezvitt fejlesztéseket, a lakosok összefogását és a jövőtervüket. Méltatták a környezetvédelmi és vízmegtakarítási intézkedéseket, az épített környezetet és a parkok felújítását. Nagy lehetőséget látnak a Vág partján található két zöldövezet kihasználására, melyeket külterületből belterületté változtathatnak. Kimagaslóra értékelték a zöld közterületeket, melyekre a község vezetése is méltán büszke. Tetszett nekik az új játszótér tervezete is, melyet a református templom előtti területen szeretnének létrehozni, belevéve a meglévő fákat is. Csupán egy javaslatot osztottak meg a jelenlévőkkel: információs táblák telepítését ajánlják a meglévő parkokban, ahol az ott látható növényzet nevei és ismertetői szerepelnek. 

Az egyik legszembetűnőbb beruházás: a teljesen megújult Révkert (Forrás: Farkasd község)

„Ez a község nem egy turisztikai központ, de azt látjuk, hogy sok szabadidős lehetőség van. Kis lépésekkel ez még tovább fejleszthető. Ha kialakítják a kerékpárutakat, az komoly előrelépést jelent majd a helyieknek és a környező települések lakosainak egyaránt”

 – mondta el Paul Kürsten, a zsűri elnöke, aki Németországból érkezett. Lapunknak elárulta később, hogy egy-egy értékelés nem a települések gazdasági helyzetétől és a beruházások nagyságától függ, hanem attól, hogy az ott lakok mennyit tesznek a községért és a közösségért. 

„Hamar felismerjük, ha egy polgármester pénzzel intéz el valamit és az emberek nem állnak mögötte. Egy osztrák példa jut eszembe erről, amikor azt vettük ezt észre a községben, hogy az egész egy show és mindent csak azért tesznek, hogy a turisták az ott lévő hotelba menjenek”

 – tette hozzá és további németországi példákat is említett, ahol a falu lakosai alig törődnek egymással és a közösségi élet gyakorlatilag megszűnt. Mindenkinek megvan a maga háza, jól élnek, de a törődés egy olyan dolog, amit pénzért nem lehet megvenni. 

A községi hivatal előtti területet új fák és színes évelő növények borítják. A felújított pihenő parkot 2022-ben adták át (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?