Tovább folytatódik a gombaszögi értékmentés!

<p>A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői ma Komáromban tartották a jövő évi táborral kapcsolatos első sajtótéjékozatatójukat. A rendezvényen értékelték az idei tábort is, de a jövőbeli terveké volt a főszerep.</p>

Bilás Zsuzsanna, a tábor főszervező-helyettesének megnyitója után Stubendek Attila infrastruktúráért felelős szervező ismertette az idei tábort számokban. Még soha ennyien nem látogattak el  Gombaszögre, mint az idén, és külön kiemelte a Komáromi járást, amely idén a táborozók több mint 25%-át adta. A 12 helyszínen több mint 270 program közül válogathattak a táborozók, többek között kulturális, zenei, politikai, közéleti és tudományos témákban. Megtudhattuk azt is, hogy kb. 270 szlovákiai településről érkeztek résztvevők, valamint, hogy a Rozsnyói és Rimaszombati járás minden magyartöbbségű községe képviseltette magát a táborban.

Ezután a tábor főszervezője, Orosz Örs beszámolója következett, amelyben elmondta, hogy a gombaszögi kemping után az általa vezetett Sine Metu Polgári Társulás, a Betlen Gábor Alap támogatásával, megvásárolta a kempingtől párszáz méterre található, államilag jelzett műemlékek területét, rajtuk egy rokokó kúriával, valamint egy 1371-ben épített pálos templom romjaival. A tervek között szerepel ezen területek megtisztítása, hogy bárki által megközelíthetővé válljanak. A már kitakarított helyen pedig vagy közparkot, vagy őshonos gyümölcsfákból álló kertet alakítanának ki. A szebb napokat is látott kúria épületét szeretnék megmenteni és felújítani, hogy a későbbiekben szállásként működhessen. Ugyanitt egy kisebb múzeum is működne. Mindezt a könnyű átjárhatóság érdekében, szeretnék egy gyalogösvénnyel összekötni a kempinggel.

Orosz emlékeztetett, hogy az értékmentés már jóval ezelőtt elkezdődött. A gombaszögi kopjafapark már 20 kopjafát számlál, és a tábor területén látható az egykoron a Feketehegy-fürdőn átadott Tompa Mihály szobor pontos mása, az eredeti gránittalapzaton.

Végezetül Kocskovics Péter, a tábor programkoordinátora összegezte az eddigi önkéntes munkákat, melyeknek köszönhetően Gombaszög évről-évre szépül. A „gombabrigád”-ként emlegetett akciókra Somorjától egészen Nagytárkányig érkeztek már résztvevők. Ezek során az önkéntesek jóval több mint 15 000 munkaórát beleölve építették a tábort, hogy az folyamatosan tökéletesedjen. Az idei utolsó brigádra november 8 – 12. között kerül sor, amikor is a fentebb már említett templom környékét kezdik majd megtisztítani.

Nem ez volt az utolsó sajtótájékoztató az idén. December 29-én még többet megtudhatunk a jövőre július 16 – 22. között tartandó, jubileumi 90. Gombaszögi Nyári Tábor részleteiről.

További információkat a www.gombaszog.sk honlapon és a tábor hivatalos Facebook-oldalán találnak az érdeklődők. (szh)

Az Új Szó a Gombaszögi Nyári Tábor hivatalos médiapartnere

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?