Tovább drágulhat a mindennapi kenyerünk

Vlcan
Dunaszerdahely |

Lesz elég pékipari termék, de aligha lehet elkerülni a további drágulást. Erről is beszélt tegnapi gútai és dunaszerdahelyi látogatása után Samuel Vlčan földművelési miniszter.

A gútai malomba és a dunaszerdahelyi Danubia pékségbe látogatott tegnap a miniszter, aki az egyeztetés utáni sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy milyen segítséget kaphatnak az élelmiszeripari üzemek a folyamatos drágulás következményeinek enyhítésére, az árplafon bevezetését azonban elvetette. „Tavaly ősztől 80 százalékkal emelkedett a liszt ára, 60 százalékkal az élesztőé, de a többi alapanyagért is legalább 30 százalékkal többet kell fizetni” – ismertette az ágazatban uralkodó helyzetet Soňa Majthényiová a Danubia pékség igazgatója. Legutóbb a hónap elején emelt árakat a pékség, idén már másodszor, de nem kizárt, hogy további drágulással kell szembenézni a gyártóknak és a fogyasztóknak. „Napról napra változik az alapanyagok ára. Nem tudunk egy-két hónapnál hosszabb időre tervezni” – jegyezte meg az igazgató hozzátéve, hogy nehéz tárgyalások előzték meg a legutóbbi emelést. Leginkább a helyzet stabilizációjára lenne szükség, főként az energiaárak területén. Samuel Vlčan kifejtette, hogy folyamatosan ellenőrzik az alapvető élelmiszereket gyártó egységek ellátottságát, abban bízik, hogy a nagy gazdasági kilengések ellenére a tárca és a vállalatok együtt megbirkózhatnak a helyzettel. Annak ellenére bízik ebben, hogy az ukrajnai helyzet és a világpiaci árak miatt senki nem tudja, hogy mi várható három hónap múlva.

„Valószínű, hogy 10 százalék körül stabilizálódhat a drágulás. Fontos számomra, hogy legyen elegendő alapanyag, ezért is támogatjuk az élelmiszerláncban érintett vállalkozásokat.

Tudtában vagyok annak a kockázatnak, hogy ilyen gazdasági körülmények között a rossz anyagi helyzetben lévő vállalkozások kieshetnek a piacról, ezért is tárgyalunk a bankokkal, hogy segíthessünk nekik. Bízom benne, hogy ez sikerül és növelhetjük az ország élelmiszeripari függetlenségét” – fejtette ki a miniszter. Újságírói kérdésre elmondta, hogy a szociálisan nehéz helyzetben lévők támogatásának előkészítésé a szociális-ügyi miniszter feladata, neki a mezőgazdasággal kell törődnie. Kitért az elérhető támogatási kiírásokra és arra, hogy kedvezményes hiteleket kaphatnának a fejlesztések finanszírozására a vállalatok. Az árplafon bevezetését elvetette a miniszter, szerinte ugyanis, ha megszabnák a gabona árát, akkor a gazdák más terményeket kezdnének el termeszteni. „Be kell tartanunk a piaci szabályokat” – szögezte le a miniszter.

Samuel Vlčant Patasi Ilona a Szlovákiai Agrárkamara elnöke kísérte el, lapunknak elmondta, hogy a miniszter és Zuzana Čaputová köztársasági elnök is érdeklődött aziránt, hogy van-e elég alapanyag a malmokban. „A malomban folyamatos az alapanyag ellátás, de változnak az árak. Segítséget jelentene számukra, ha kedvező kamatú hosszútávú hitelt kaphatnának a fejlesztésre. Az is hasznos lenne, ha az aratás után vásárolhatnák fel a gabonát” – közölte Patasi Ilona. Az elnök rámutatott, hogy azok a gazdák, akik nem tudják tárolni a gabonát, az aratás után rögtön értékesíthetnék az alapanyagot. „Annyi gabonát termelünk, amiből önellátók lehetünk. A hazai ellátásban 500-600 ezer tonna gabonára van szükség, biztosíték kellene arra, hogy ez itt marad” – zárta Patasi Ilona.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?