Törvénytelenségek vagy nézeteltérések?

Vízkelet-illusztráció
Vízkelet |

Heves vitákba torkollott a képviselő-testületi ülés múlt csütörtökön Vízkeleten. A nyilvános gyűlésen megjelent lakosok úgy vélik, törvénytelen lépéseket tesz a polgármester, ő azonban személyes támadásként értékeli a fellépésüket.

Egy korábban Vízkeleten élő lakos kereste fel az Új Szót amiatt, hogy egy telekrendezéssel kapcsolatos ügyben nem kapott egyértelmű választ a helyi községi hivataltól. Állítása szerint többször felkereste emiatt a hivatalt és a polgármestert személyesen és írásban is, mégsem tudta lezárni az ügyet. A múlt csütörtöki gyűlésen nem várta meg az utolsó programpontként szereplő vitát, így a kérdése nem került terítékre.

Négy helyi lakos kérését, panaszát azonban meghallgatták. Egyikük beteg felesége ápolása miatt került nehéz helyzetbe, ezért kérte az önkormányzat segítségét, akadálymentesített lakásra lenne szükségük sürgősen, hogy ne kerüljenek az utcára. A polgármester, Kubík Roland a képviselők javaslatára ígéretet tett arra, hogy megkérdezi a kollégáit, a környező településeken akad-e üres lakás, amely megfelelne az igénylőknek, Vízkeleten ugyanis nincs akadálymentesített lakás, ahová beköltözhetnének.

Egy másik lakos amiatt érkezett az ülésre, hogy megtudja, a villamosművek által tervezett munka során garantálható-e, hogy a háza előtt lévő parkolót valóban az eredeti állapotába tudják visszaállítani, ugyanis nem szeretné, ha emiatt később kellemetlenségei lennének. A képviselőktől azt a választ kapta, hogy emiatt nem kell aggódni, hiszen a tervek szerint a térköveket nem szedik fel, hanem a parkoló alatt átfúrva végzik el a munkát.

A hangulat azután kezdett felforrósodni, hogy Helena Halászová kért szót. Mint kiderült, a templommal szemben lévő utcában szeretnének férjével bekötő utcát építeni a házukhoz. Erre márciusban kért engedélyt a községi hivatalban, ami nem került a testület elé. Júniusban újra beadta a kérvényt. Állítása szerint a képviselők egyhangúlag megszavazták az engedély kiadását, a polgármester azonban azóta sem írta alá a határozatot arra hivatkozva, hogy a lakosok panaszt tettek, kifogásolták a bekötő út megépítését, illetve ellenvetéseket fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban. „Két ellenvetés érkezett a hivatalba. Szerettem volna megtudni, átvizsgálták-e azokat, de nem kaptam rá választ, a korábbi ülések jegyzőkönyveiben nincs ezekről említés. Amennyiben nem történt vizsgálat, nem értem, miért nem írta alá a polgármester úr a határozatot. Ilyet két esetben tehet meg, ha az ügy törvénybe ütközik vagy a község számára előnytelen. A képviselők egyhangúlag elfogadták a kérvényünket a bekötőút megépítésére, a polgármester viszont nem írta alá a határozatot. Korábban indítványozta, hogy tartsunk találkozót szakemberekkel, akik megállapíthatják, hogy valóban veszélyes-e vagy megoldhatatlan az út megépítése, amibe beleegyeztünk, ám az nélkülünk valósult meg. Már több szakértői véleményt, például a forgalom sűrűségéről szóló mérést kért tőlünk a községi hivatal, ezeket teljesítettünk, de mégsem elegendő ahhoz, hogy megépülhessen az út. Mintegy ötezer eurót költöttünk rá eddig” – magyarázta. Helena Halászová arra is magyarázatot kért, hogy miért nem jelentették ki a hangosbemondóban a hirdetményét, mi szerint a helyi étterem alkalmazottat keres. Kubík Roland elmondta, ez azért nem történt meg, mert a hirdetés feladóját arra kérték, mutassa fel, milyen jogviszony van közte és az étterem között. Király Mária képviselő megerősítette, hogy az utóbbi időben az ülések konfliktusokkal végződnek. A mostani plénumon kifejtette, nem ért azzal egyet, hogy a községi hivatalban megtagadták a hirdetést, mert szerinte egyforma mércével kellene mérni minden ilyen jellegű igényt, vagyis mindenkinek egyforma feltételeket kell szabni a hirdetmény kijelentéséhez. „Ha van erről határozat, akkor ahhoz tartsuk magunkat, de mivel nincs, ezért senkitől sem szabad igazolást kérni” – hangsúlyozta a képviselő.

Más képviselők is arról számoltak be, hogy hasonló veszekedésekkel, vitákkal tarkítottak az ülések az utóbbi hónapokban. Szeretnék, ha ez nem így folytatódna, mert senkinek sem szolgálja az érdekeit. Úgy vélik, a kommunikációs hiányosságok miatt kell elviselniük ezeket a kellemetlenségeket. Egyikük elmondta, korábban javaslatot tett arra, hogy az üléseken készülő hangfelvételeket tegyék nyilvánossá, ám a községi hivatal a GDPR-jogokra hivatkozva ezt nem tette lehetővé. Úgy véli, ezzel megelőzhető lett volna, hogy idáig fajuljanak a nézeteltérések. Egy másik képviselő szerint leszámítva, hogy „nem voltak mindig megadva úgy az információk, ahogy kellett volna”, minden működik, semmi gond nincs a hivatal és a testület között. „Előfordul, hogy amikor bizonyos témák előkerülnek a gyűléseken, mi nem tudunk róluk. Ezt szeretnénk kiküszöbölni, mert egy csomó energiánk és időnk megy el feleslegesen, amit a falu fejlesztésére fordíthatnánk” – fejtette ki. Egy további képviselő annyit fűzött hozzá, hogy személyes okok vannak a háttérben mindkét fél részéről, akiknek egyformán engedniük kellene, hogy közös megegyezésre juthassanak. Mindhárman egyetértettek abban, hogy hamarosan megoldódnak a nézeteltérések.

A vitába Horváth István is bekapcsolódott. Egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a tűzoltóautó miért vehetett részt a község területén kívül egy magánrendezvényen, ha előtte a képviselő-testület egyöntetűen megszavazta, hogy mivel a járműért a község felel, csak a rendeltetésére lehet használni, nem vehet részt semmilyen rendezvényen. A polgármester kitért a válaszadás elől, arra hivatkozva, hogy a tűzoltóparancsnok felel azért, hogy hova mehet a tűzoltóautó. Néhány képviselő emlékeztetett, egy korábbi ülésen arról szólt a vita, hogy kell-e a községi hivatalba kérvényt benyújtani, ha valaki szeretné egy rendezvényre kölcsönkérni a kocsit, ki felel a használatáért, működtetéséért. Horváth István leginkább azt kifogásolja a falu jelenlegi vezetésével kapcsolatban, hogy nem mindenkire egyformán vonatkozik az az elv, miszerint minden lakos egyforma. Úgy véli, egyformán kellene elbírálni mindenki kérését, kérvényét, az előírásokkal, törvényekkel összhangban. Mint mondta, egykori alpolgármesterként nem ahhoz szokott hozzá, hogy törvénytelenségeket lehet elkövetni, illetve hogy a lakosok nem kapnak egyenes választ a kérdéseikre. Példaként említett egy olyan, tavaly elkezdett építkezést, amelyben a polgármester édesapja érdekelt, de engedély nélkül folyik az építkezés. A polgármester úgy reagált, az, hogy van-e érvényes építkezési engedély, a községi hivatalra tartozik. Az egyik képviselő rákérdezett, valóban igaz-e Horváth István állítása. Kubík Roland erre nem adott választ, mert szerinte mivel fizikai személyről van szó, személyes adat, így nem adhat ki róla információt. A képviselő kérésére azonban megígérte, hogy a következő képviselő-testületi ülésre megbeszéli az illetékes referenssel, milyen információt lehet erről megosztani nyilvánosan.

Kubík Roland az Új Szónak elmondta, a bekötő utat kérvényező Helena Halászová az előző polgármester, Nagy Pál húga, Horváth István pedig a korábbi alpolgármester. Meggyőződése, hogy viselkedésük mögött személyes sérelmeik állnak. Horváth István is indult a legutóbbi helyhatósági választáson, de mivel nem jutott be a testületbe, Kubík Roland szerint azon dolgozik, hogy ellene hangolja a képviselőket, mert ha egyikük kilépne, Horváth István léphetne a helyébe.

„A gyűlések nyilvánosak, ezért el kell tűrnünk ezeket a vitákat. Mivel új polgármester van és más képviselők kerültek be a testületbe, el akarják venni a kedvünket, áskálódnak. Úgy érzik, hogy elvettem tőlük valamit, de ez nem így van”

– reagált a polgármester hozzátéve, sajnálja, hogy energiát kell pazarolni a vitákra, szívesebben fordítaná azt a település fejlesztésére vagy a családjára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?