Tornalja: Motorost gázolt el a 17 éves sofőr, majd meglépett a helyszínről

m
Tornalja |

A nagyrőcei rendőrség vizsgál egy közúti balesetet, amely csütörtökön, 14.50 körül történt Tornalján, a Béke utcában.

Egy Škoda Fabia sofőrje nem adott előnyt egy szembejövő Kawasaki motorkerékpárnak, miközben balra fordult. A motoros egy 42 éves, tornaljai férfi volt. Erről Mária Faltániová, a Besztercebányai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatott pénteken.

„A motoros az intenzív fékezés ellenére sem tudta megakadályozni a karambolt. Az autó jobb oldalának ütődött, és a földre esett. Hét napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett” – ismertette a baleset részleteit Faltániová, hozzátéve: a személyautó sofőrje elhajtott a helyszínről.

A baleset szemtanúinak köszönhetően a rendőrség rövid időn belül a gépkocsi nyomára akadt. Az autó tulajdonosának bevallása szerint azt egy 17 éves sofőr vezette egyedül, felnőtt személy jelenléte nélkül, a tulajdonos beleegyezésével. Utóbbit közlekedési szabálysértés miatt bírságolták meg, a fiatal sofőr jogosítványát pedig bevonták. A baleset körülményeit vizsgálják. A gépjárműveken keletkezett kár összegét 5000 euróra becsülik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?