Több téren is fejlődik a komáromi buszközlekedés

komárom
Komárom |

Két új busz szolgálja a városi közlekedést csütörtöktől, ezzel párhuzamosan pedig befejeződött a komáromi buszpályaudvar és környékének átfogó felújítása.

Az autóbuszok és a pályaudvar hivatalos átadóján Keszegh Béla (független) polgármester elmondta, a környéket és a komáromi közlekedési viszonyokat koncepcióban szeretnék fejleszteni. „Az volt a cél, hogy a tömegközlekedés színvonalát folyamatosan javítani tudjukˮ – mondta, majd emlékeztetett arra is, hogy a városi buszok ingyenesek a városban. Úgy látja, a közlekedési dugókra és problémákra alternatív lehetőségeket kínál Komáromban a helyi buszközlekedés, a kerékpározás fejlesztése, valamint az, hogy ezeket és a vasúti személyforgalmat most már könnyebben lehet kombinálni. „Nemrégiben átadtunk itt egy kerékpáros boxot, ahol a reggeli vonattal vagy busszal dolgozni induló biztonságosan lezárhatja a kerékpárját. A Városi Hivatalban is van alkalmazottunk, aki Ógyalláról utazik Komáromba vonattal, itt felveszi a kerékpárját, majd bemegy a munkahelyére. Ő nem fogja növelni a dugót a Vág-hídonˮ – részletezte Keszegh, majd hozzáfűzte, az INTERREG-pályázatnak köszönhetően elektromos busz köti össze a két Komáromot. A buszpályaudvar környéki járdaszakaszokat 90 ezer euró értékben újította fel az önkormányzat, emellett új padokat és szemeteskukákat helyeztek ki . Egy sűrű bokros részt kitisztítottak, valamint felújították a Nagy János által jegyzett köztéri szobrot is. Összességében a turistákat is rendezett kép fogadja a város ezen pontján.

Új buszok

Az ARRIVA vállalat két teljesen új autóbuszt is forgalomba helyezett, ezek már csütörtöktől Komárom utcáit járják. Iván László, a vállalat vezérigazgatója elismeréssel szólt az önkormányzat közlekedésfejlesztéséről, illetve vállalatuk és Komárom önkormányzata közti együttműködésről. Úgy fogalmazott, ezeknek köszönhetően most egy új szakaszba lépett a kooperációjuk, amely stabilitást ad a komáromi tömegközlekedésnek. Keszegh Béla emlékeztetett, az ARRIVA alapítványa korábban kétszer is támogatta a várost, amelynek köszönhetően kerékpárállványokat vett az önkormányzat, azt megelőzően pedig inkluzív játszóteret építettek a Singellő városrészben.

Zemes Szilveszter, az ARRIVA Érsekújvár igazgatója ismertette a két új, klimatizált busz főbb adottságait. Az egyik 10,5, a másik 12 méter hosszú. Az ülő és állóhelyeket egybevéve előbbi 74, utóbbi pedig 82 utast tud szállítani. A járműveket a mozgássérültek is könnyedén tudják használni. A beltérben elektromos készülékek töltésére használható USB-csatlakozók, valamint közlekedési és városi információkat közvetítő LCD-panelek is találhatóak, egyúttal vezeték nélküli internetes elérhetőséggel is rendelkeznek. A sofőrkabinok lezárhatóak, így egy esetleges újabb járványhullámkor nagyobb és gyorsabb védelmet kaphatnak a fertőzésveszély ellen a buszvezetők.

Korszerű pályaudvar

Kollár Gábor, a Comorra Servis igazgatója beszámolt a 220 ezer összköltségű INTERREG-pályázat részleteiről, amely kivitelezését határidőn belül sikerült teljesíteniük. A pályaudvar felújítása 175 ezer euróba került, amely két nagy tételre oszlott. Ezek voltak a váróterem modernizálása és a buszmegállók felújítása, illetve mindkettő akadálymentesítése. Emellett két kisebb megállót is átépítettek a Petőfi utcában, illetve az Európa Szállóval szemben találhatót.

Keszegh Béla újságírói kérdésre elmondta, folyamatosan próbálnak reagálni azokra az igényekre, amelyek a városi járatok sűrűségének bővítésére és útvonalainak módosítására vonatkoznak. Így például a Selye János Egyetem kérésére most készítik elő, hogy a buszok egészen a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar épületéig menjenek el, amelynek köszönhetően az egyetemi kollégiummal hoznak létre közvetlen összeköttetést. Dolgoznak azon is, hogy mobilapplikáció segítségével adjanak információt például egyes buszjáratok hollétéről és egyéb közlekedési lehetőségekről a város területén.

 

komárom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?