Több száz önkéntes fiatal segített országszerte

Pozsony |

<p>Csaknem kétszáz szlovákiai magyar cserkész is csatlakozott az október 7. és 10. között lezajlott országos önkéntes maratonhoz. Szlovákia első ízben csatlakozott a hetvenkét órás nemzetközi kezdeményezéshez.</p>

Festéssel, szemétgyűjtéssel, kulturális programok szervezésével is csatlakozhattak a fiatalok a programhoz.

„A három nap folyamán Szlovákia-szerte kétszázkilencvenöt különböző projekt zajlott, amelyeken négyezer aktivista dolgozott, összesen több mint negyvenötezer órát dolgoztak. Voltak nyolc, tizenkét, és huszonnégy órás projektek, a legtöbb szombaton valósult meg. A legtöbb kezdeményezéssel Kelet-Szlovákiából kapcsolódtak be, kétszer annyival, mint Nyugat-Szlovákiából. Nem tudjuk, mi lehet ennek az oka, előfordulhat, hogy nyugaton több más lehetőségük van a fiataloknak a szabadidejük eltöltésére” – nyilatkozott Ondrej Gallo, Szlovákia Ifjúsági Tanácsának (Rada Mládeže Slovenska), a projekt szlovákiai szervezőjének igazgatója. Hozzátette, a leggyakoribb tevékenység a közterületek felújítása, szépítése volt, akadtak viszont előadások és környezetvédelmi tevékenységek is. Az ébredj fel! Kapcsolódj Be! szlogennel meghirdetett programba bárki bekapcsolódhatott, baráti társaságok, civil szervezetek, vagy aki egyszerűen csak szerette volna az kipróbálni az önkéntes munkát. A tízéves múltra visszatekintő kezdeményezésbe, amelyhez Szlovákiából első ízben csatlakoztak önkéntesek, eddig több mint kétszázezer fiatal vett részt. „Összesen tizenkét cserkészcsapat jelentkezett, tizennyolc különböző aktivitással, ami hozzávetőlegesen kétszáz résztvevőt jelentett Királyhelmectől egészen Dunaszerdahelyig” – nyilatkozott Török András, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tagja. A szlovákiai magyar cserkészek óvodai játszótereket hoztak rendbe, fákat ültettek, a tardoskeddi tájház környékének szebbé varázsolásán dolgoztak, kopjafát újítottak fel, gyerekeknek tartottak kézműves foglalkozásokat, a templom környékét, elhagyott sírokat hoztak rendbe, madáretetőket készítettek, Királyhelmecen emléktáblákat tisztítottak meg. A munkák előkészítésében és megvalósításában az önkormányzatok és különböző vállalatok segítették a cserkészszövetséget. A Galántai járásból a gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó diószegi Fénix civil szervezet is csatlakozott a kezdeményezéshez, tizennyolc madáretetőt készítettek, amelyeket a gyerekek fognak gondozni. „Szombaton Óturán (Stará Turá) folytattuk a munkát, ahol a partnerszervezetünkkel közösen tisztítottuk a patakpartot és a turistaösvényt. Vasárnap fákat ültettünk, kitisztítottuk a játszóteret, és összeszedtük a szemetet a Fekete-víz mentén található Ekoparkban, majd a galántai Samaritán szociális otthon lakóinak szerveztünk kulturális programot” – nyilatkozott Pavol Macura programfelelős.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?