Több mint kétszáz bejelentés érkezett a rendőrségre a választások napján

A választások napján több bejelentés is érkezett a rendőrséghez a polgároktól. Ezek főleg a választások előkészítésének, illetve a kampánycsendnek a megzavarásával, valamint a választási korrupcióval voltak kapcsolatosak. Ezt Denisa Baloghová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője erősítette meg.

 

„A választás napjáig több mint kétszáz bejelentés érkezett a rendőrségre. Ezek körülbelül fele volt feljelentés, körülbelül 40 volt kihágás és 60 másféle bejelentés is volt” – tájékoztatott Baloghová.

A választások napján további bejelentések érkeztek, amelyeket meg kellett vizsgálni. „Főleg a választások előkészítésének a megzavarásával voltak kapcsolatosak, valamint a kampánycsend megszegésével és a választási korrupcióval” – tette hozzá. Ugyanakkor megismételte: a választások nyugodtan zajlottak.

Az új polgármestereket és önkormányzati képviselőket országszerte csaknem 3000 településén választották. Több mint 6000 szavazóhelyiség várta a választókat. Ezek 22:00 órakor bezártak, majd elkezdődött a szavazatok összeszámolása. A nem hivatalos, előzetes eredményeket a Statisztikai Hivatal folyamatosan hozza nyilvánosságra.

A választási eredményeket folyamatosan frissítjük!

Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?