Több mint kétezer raklapnyi jótékonyság

NagymihálySzokatlan, ám a fűtési szezon közeledtével hasznos felajánlást tett a Nagymihályi Vámhivatal, amely 2283 raklapot kínált fel jótékonysági célokra.Klára Baloghovának, a hivatal szóvivőjének lapunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint a vámosok a rakodólapokat korábban azért foglalták le, me

Nagymihály

Szokatlan, ám a fűtési szezon közeledtével hasznos felajánlást tett a Nagymihályi Vámhivatal, amely 2283 raklapot kínált fel jótékonysági célokra.

Klára Baloghovának, a hivatal szóvivőjének lapunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint a vámosok a rakodólapokat korábban azért foglalták le, mert fennállt a gyanúja annak, hogy egy ismert márka hamisítványai, így szerzői jogokat sértenek. Az ilyen lefoglalt termékeket a hatályos törvények szerint a vámhivatal jótékonysági célokra ajánlhatja fel, ám a 486/2013-as számú törvényben azt is szabályozzák, hogy ezekre milyen szervezetek vagy intézmények tarthatnak igényt. A felajánlást tevők tehát egyebek mellett segélyszervezetek, jótékonysági, nonprofit egyesületek, illetve szociális szolgáltatást nyújtó létesítmények és egészségügyi intézmények jelentkezését várják, amelyek a raklapokat – például fűtésre – hasznosítanák.

A jelentkezőknek a kérvényükben azt is fel kell tüntetniük, hány rakodólapra tartanak igényt, és azokat hogyan, illetve hol szeretnék felhasználni. Az igényléseket 2016. szeptember 30-ig kell elküldeni a Colný úrad Michalovce, Plynárenská 4, 071 01 Michalovce címre. A felajánlásról bővebb felvilágosítás Martina Fabiánovától a [email protected] e-mail-címen vagy a 056/6872456-os és a 0905/321 381-es telefonszámon kapható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?