Több ezres leépítés a kassai U.S. Steelben

A kassai U.S. Steelben jelenleg mintegy 12 ezer ember dolgozik
Kassa/Helsinki |

A kassai U.S. Steel vezetősége pénteken bejelentette, hogy a vállalat pénzügyi helyzetének stabilizálása érdekében 2021 végéig összesen 2500 munkást bocsátanak el.  

„Erre a megfontolt döntésre elsősorban azért volt szükség, hogy megvédjük működésünket, ileltve hogy konkurenciaképesek maradjunk. Tisztában vagyunk vele, hogy ez a lépés több ezer régióbeli család életét befolyásolja, beleértve vállalatunk közvetett és közvetlen alkalmazottait. A cég jövőjének stabilitása miatt azonban kénytelenek vagyunk alkalmazkodni a kialakult helyzethez, hogy a kassai U.S. Steel ezt túlélhesse”

– jelentette ki a vállalat honlapján közzétett nyilatkozatban James E. Bruno, a kassai U.S. Steel elnöke. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a vállalatban már hónapok óta érezhető a változás szele. Hetekkel ezelőtt bejelentették, majd meghosszabbították a négynapos munkahetet, nem sokkal később pedig a vállalat kettes számú nagykohóját is leállították. Az acélgyár vezetőségének és a szakszervezeti vezetőknek akkor többször is feltettük a kérdést, hogy tartaniuk kell-e az alkalmazottaknak az esetleges elbocsátásoktól, de mindig azt a választ kaptuk, hogy ennek nem áll fenn a veszélye.

Az elmúlt hetekben azonban több acélgyártó cégben is elbocsátásokról szóló hírek röppentek fel sajtóban. Az EUROFER európai acélgyártók szövetsége szerint az acélipari krízis miatt jelenleg 2,6 millió közvetlen vagy közvetett munkahely van veszélyben.

„A kiadások csökkentése érdekében a kassai U.S. Ssteel ebből az okból kifolyólág számos óvintézkedést léptetett és léptet életbe. A vas- és acélgyártás csökkentése miatt június második felében bejelentettük a három nagykohó egyikének leállítását, a szakszervezetekkel pedig megegyeztünk a négynapos munkahét bevezetésében”

– mondta a vállalat elnöke, aki szerint az Európai Tanács máig nem reagált azokra a felhívásokra és figyelmeztetésekre, amit az EUROFER és az egyes EU tagállamok vezetése tett az acélipari piac jelenlegi helyzete kapcsán. A csoportosulás azt állítja, hogy a tanács július elején jóváhagyta az acélipari gyártáshoz szükséges nyersanyag importálásának öt százalékos növelését is.

„Az acélipar helyzete sajnos az elmúlt hetekben sem javult. Az EU-n kívüli tagállamokból még több acélipari terméket lehet importálni, holott ezekre a termékekre nem vonatkoznak az EU környezetvédelmi feltételei. Emiatt kénytelenek vagyunk csökkenteni az általunk kitermelt acél eladási árát, annak ellenére is, hogy az acél iránti kereslet egyre csökken”

– zárta James E. Bruno. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?