A KSK jelenleg több mint 60 középiskola működtetéséért felel (A szerző felvétele)
Az első felvételi kör már lezárult, de a Kassa Megyei Önkormányzat (KSK) fenntartásában működő középiskolákban továbbra is jelentős számú betöltetlen hely maradt. A második felvételi forduló előtt több mint kétezer tanuló számára nyílik még lehetőség arra, hogy helyet találjon valamelyik középiskolában.
A szabad kapacitások elsősorban a szakközépiskolákban és a szakiskolákban érhetők el, de néhány gimnáziumi képzésben is maradtak még helyek. A megye vezetése arra biztatja a családokat, hogy figyeljék az egyes intézmények által közzétett aktuális listákat, mivel azok folyamatosan változhatnak.
A második felvételi kör vizsgáit június 16-án, illetve szükség esetén június 17-én tartják. Az eredményeket június 22-én hozzák nyilvánosságra. Azok a tanulók, akik az első körben nem jártak sikerrel, új jelentkezést adhatnak be a meghirdetett szakokra.
A megyei hivatal szerint azoknak sem kell kétségbeesniük, akik a második körben sem jutnak be választott iskolájukba. A regionális oktatásügyi hivatal segítséget nyújt a szabad helyek felkutatásában és a diákok elhelyezésében.
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.