Több ezer eurót csaltak ki az idős házaspártól

Hidaskürt/Nagysziget |

<p>Rendőrnek adva ki magát pénzt csalt ki egy idős házaspártól egy férfi Nagyszigeten. A házalók Hidaskürtön is megjelentek, ott nem jártak sikerrel.</p>

A Gútához tartozó Nagyszigeten egy idős házaspárhoz azzal az ürüggyel ment be egy ismeretlen férfi, hogy rendőr, és a bankjegyeket ellenőrzi, ugyanis sok a hamisítvány. A magyarul beszélő férfi azt mondta, azért jön házhoz a rendőrség, hogy az időseket megkíméljék a kellemetlenségektől, az utazástól. A ház 89 éves tulajdonosa a bankjegyeket (3 darab 500 euróst, 20 darab 100 euróst) átadta a férfinak, aki egy kis lámpával átvilágította azokat. „Ezt követően a férfi 3500 eurót átvett, azzal, hogy azokat meg kell vizsgálni. és háromszáz eurót adott visszaadott a házaspárnak” – nyilatkozott lapunknak Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az ügyben csalás gyanújával indított eljárást a rendőrség, a törvény értelmében egytől öt évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a tettesre a bíróság. A férfi, akit egy nő várt a kocsiban, egy sötétszürke személyautóval érkezett. Értesüléseink szerint a gépjármű komáromi rendszáma lopott volt.
Hasonló eset történt pénteken Hidaskürtön is. Ott egy idős asszonyhoz csöngettek be idegenek. „A férfi egy igazolványt mutatott fel, azt mondta, rendőr, és ellenőrzik a bankkártyákat és a bankjegyeket, mert a sok a hamisítvány. Mondtam, hogy nekem nincs bankkártyám, erre ő azt mondta, ellenőrizné a nyugdíjamat, érdeklődött, milyen formában kapom azt. Mondtam neki, hogy ehhez semmi köze, és be akartam csukni a kiskaput. Előbb nem akart elmenni, de szerencsére a szomszéd kint volt az udvaron, látta, mi történik. Ezt nyilván a férfi is észrevette, és elment” – mondta a hidaskürti assony. Hozzátette, hogy a komáromi rendszámú autóban egy nő is ült. Az idős hölgy jelentette az esetet a községi hivatalban. A gyanús személyekre a hangszórókon keresztül felhívták a környező települések lakóinak figyelmét is.
Michal Hanus, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendőrségre a gyanús személyekkel kapcsolatban nem érkezett bejelentés. Egyelőre nem tudni, hogy ugyanazok a személyek jártak-e a két településen.

B. Juhos Melinda

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?