Tizenegy éve húzódik a nyitrai bíróság felújítása

Nyitra. A városban már tizenegy éve tart a kerületi és a járásbíróságnak is helyet adó épület felújítása, és biztos, hogy a mostani, július végi határidőig sem fejeződnek be a munkálatok.

Nyitra. A városban már tizenegy éve tart a kerületi és a járásbíróságnak is helyet adó épület felújítása, és biztos, hogy a mostani, július végi határidőig sem fejeződnek be a munkálatok. Még mindig cserélik a penészgomba által megtámadott parkettákat és ajtókereteket, és csak a múlt héten kezdték lebontani azt a két kéményt, amelyet a hetvenes években toldottak a múlt század elején átadott épülethez. A tervek szerint augusztus végéig megjavítják a kazánokat, az udvar felőli részen megerősítik a homlokzatot, az udvarban pedig parkolót alakítanak ki a bíróság alkalmazottai számára.

Az elmúlt egy évtized alatt több mint százmillió koronát emésztett fel a költséges felújítás, és a számvevőszéki ellenőrzés eredménye szerint több mint húszmillió koronával lépték túl az eredeti költségvetést. A tetemes összeg egy része úgy jött össze, hogy némely munkálatokat kétszer is el kellett végezni, mert a frissen szigetelt tető beázott, a levéltárban penészedtek a falak, és feljött a parketta.

Az csak utóbb, a vizsgálatok során derült ki, hogy nem lehet csodálkozni a rossz minőségű munkán, mert maga az igazságügyi minisztérium adott megbízást olyan vállalkozóknak, akik a pályázatban megadott feltételeket sem teljesítették. Ráadásul több olyan számlát is kifizettek, amelyeknek az ellenértékét nem kapták meg – ezek ügyében rendőrségi eljárás is folyik. A túlköltekezés miatt azonban már senkit sem vonnak felelősségre; a vizsgálatot azzal zárták le, hogy minderről a tervezők tehetnek, akik nem számoltak azzal, a műemlék épület valamennyi berendezése csakis az eredeti hű másolata lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?