A bérlő azt mondta, gyermekével és nagymamájával költözik be, végül tízen éltek az egyik érsekújvári lakásban.
Tízen költöztek be egy kétszobás lakásba Érsekújváron, a főbérlő kiakadt
A tulajdonos a Joj televíziócsatornának elmondta, a kétszobás lakás bérbeadását írásos szerződés előzte meg, amit saját költségén ügyvéddel készíttetett el.
Az asszony egyedülálló anyuka, a bérleti díj a családi költségvetésen hivatott segíteni.
Bár eleinte úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, később egyre többen költöztek be a lakásba, végül tízen éltek ott. Amikor szembesítette a bérlőt a helyzettel, a hölgy fenyegetőzni kezdett, mondván nincs joga kirakni őket, mert nincs hová menniük a gyerekekkel.
A tulajdonos végül szerződésszegés miatt felbontotta a szerződést, ám itt még nem ért véget a történet: a lakást teljesen tönkretették, így akár több ezer euróba is kerülhet a takarítás és fertőtlenítés, valamint a szobák felújítása.
(joj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.