Testvérvárosi segítség Vágsellyén az ukrán családoknak

Harcosok gyerekei és árvái

A Deáki úton lévő vágsellyei szükségszállásra látogatás előtt Jozef Belickývel, Vágsellye polgármesterével összegezzük a jelenlegi helyzetet. A város vezetése három központi helyen, a vásárcsarnoknál, a toronynak nevezett munkásszállón és a Deáki úton lévő szálláson adott menedéket az érkezőknek. Kapacitásaik végesek, ezért örömmel fogadták a családok által felkínált házakat és lakásokat, amelyekben további gyerekes családokat helyezhetnek el. „2003-tól vagyunk partnerkapcsolatban az ukrán testvérvárossal, de már 2001-től találkozgattunk velük Lengyelországban, a Konskéban lévő testvérvárosban. Mohyliv Podiľskiy lakosaival még Baran Tibor vágsellyei polgármester idején kialakult az együttműködés, sőt, még Július Morávek polgármester idejében megkötötték a jövőbeni együttműködésről szóló memorandumot. Az ukránok kulturális téren és nyelvileg is közel állnak hozzánk, varázslatos szláv emberek. Tizennégy-tizenhat alkalommal jártam náluk, kicsit olyan, mintha a saját múltunkba tekinthetnénk vissza. Tudtunk az európai uniós integrációs szándékukról, úgy éreztük, sokat tehetünk a gyerekek felzárkóztatása érdekében” – mondta Belický. Egy autóbusznyi gyereket hoztak kirándulni még 2016-ban Mohylovból, akik számára világot látni annyit jelentett, mint huszonkét órás út után megérkezni Vágsellyére. Az akkori donbaszi ukrán harcosok gyerekei, árvái egy hetet töltöttek a városban, kirándultak Pozsonyba, Bécsbe, a helyi vállalkozók versengtek egymással, példásan ellátták őket mindennel.

Autóbusznyi adomány

„A Moldáviával határos ukrán Mohylovban nincsenek harcok, ám a Dnyeszter parti városba mintegy 2 ezer menekült érkezett. Vinicában, a megyeszékhelyükön a harcok során katonai raktárakat, majd a repülőteret pusztították el. Komoly humanitárius krízissel küzdenek a testvérvárosunkban, ezért az adományok jelentős részét ebbe a 28 ezer fős városba juttatjuk el.

Ezen a héten csütörtökön indul a megpakolt autóbusz, a gyűjtésbe magyarországi testvérvárosunk, Oroszlány is besegített” – mondta Jozef Belický. A háború sújtotta övezetből 50 mohili lakost hoznak el hazafelé, a tervek szerint a helyi csónakház felújított szállásán kapnak menedéket a Vág partján. Transzparens számlát nyitott a város, a menekültek ellátását abból fedeznék. A városi hivatal egyik alkalmazottja, az ukrán származású, de szlovákiai lakos, Sasa Boltenkov fizioterapeuta, a városi sportlétesítmény fenntartója is segíti munkájukat, de több ukrán tolmács is felajánlotta segítségét. A vállalkozók tejtermékeket, péksüteményt, húsárut adnak a befogadott lakosoknak, a város vezetése szerint munkalehetőség is akad számukra, ha úgy döntenek, hogy itt maradnak. Néhány család már most tudja, hogy nincs visszaút, a házaikat, lakásaikat lerombolták, nincs hová hazatérniük.

Labda, nadrágöv, előke…

A román vendégmunkások az egyik épületszárnyban, az ukrán kisgyerekes családok a másikban és az emeleten vannak elszállásolva a Deáki úton. A portán ügyelő Tímea elmondja, csendes, nyugodt lakóik vannak, a földszinti szálláson lakók számára előnyt jelent, hogy hamarabb nézhetik át az érkező adományokat, vihetik el a számukra szükséges dolgokat, élelmet. Azt mondják az itt meghúzódók, hogy a csend, a nyugalom, a béke a legfontosabb, itt nem zúgnak el vadászrepülők a fejük felett. Nagyja négy gyerekével, három kamasz fiával és hároméves kislányával menekült Ukrajnából, Kijevből. A férje visszament ahhoz az uzsgorodi alakulathoz, ahol korábban is harcolt, mielőtt a kislányuk megszületett. Ritkán jelentkezik, akkor is csak röviden, nemigen van rá lehetősége a jelenlegi helyzetben. A család rendkívül összetartó, Nagyja elmondja, mindenhová együtt mennek, a fiúk számára a jelenléte maga a biztonság.

„Az egyik legfontosabb dolog a telefon, de szlovák SIM-kártyát szerezni kétórás sorban állást jelent, nálunk tíz perc alatt elintéztem az ilyesmit. Aggaszt a gyerekek egészségi állapota, a 15 éves Szasának komoly izomfájdalmai vannak, félő, hogy az átélt stressz, az aggódás, a folytonos félelem miatt. A kislányomnak fogproblémái vannak. Szeretném, ha idővel elkezdenének a nagyok iskolába, a kislány óvodába járni, de nem ismeri még a nyelvet. Mi lesz, ha sírni fog a sok idegen láttán? Ma hajnalban érkezett meg az édesanyám, hasogat a fejem a sok intézni valótól. Annyi minden vár még ránk! Sok évig a banki szektorban dolgoztam, később egy gazdasági dokumentumok, diplomák kiadásával foglalkozó hivatalban voltam, szeretnék itt is munkát találni” – mondta Nagyja. Az édesanya nyugtatja közben a fiúkat, Nyikita 8 és Artyon 11 éves, kimennének az udvarra, de nincs labdájuk. Szasa arra panaszkodik, hogy nincs nadrágszíja. Minden kapott ruha igazítható, ha rendes nadrágszíja van az embernek. A kicsi lánynak előkére volna szüksége, hogy azt a kevéske ruhát ne kelljen folyton kimosni. Nagyja elmondta, amennyit csak tudnak, sétálnak, játszanak odakint, mert a gyerekeket nagyon megviselte az új helyzet, feszültek és bizonytalanok.

Mosolygó csecsemővel a karján

Koller Erika, a városi hivatal szóvivője már ismerősként mozog a szálláson, amelynek legfiatalabb lakója a négyhónapos Karolinka.

Az édesanyja, Irina örömmel fogadta az Erikától kapott babakocsit, és többen is felajánlottak babaüléseket, gyerekruhákat a családnak. Irinát az édesanyja is elkísérte, mindketten azt mondják, semmire sincs szükségük, mindenük megvan a szálláson, példásan gondoskodnak róluk. A cseperedő gyerekek szüleinek Koller Erika ukrán nyelvű szórólapokat ad és meghívja őket a városi baba-mama klub foglalkozásaira. Az iskolaügyi hivatalban dolgozó Mariana Takáčová is várja a gyerekeket és az anyukákat, akiket a szükséges engedélyek felmutatását követően tájékoztat a további lépésekről, a gyerekek iskolába való besorolásáról. Az iskoláskorú fiúk sem zárkóznak el a beszélgetéstől, próbálunk közös nevezőre jutni némi orosz nyelvtudással. Elmondják, hogy sakkozni, társasjátékot játszani lehet a szálláson, de idővel szeretnék felfedezni a környéket. A toronyként emlegetett szálláson és a vásárcsarnoknál valamivel jobb helyzetben vannak a kiskamaszok, ők a közeli parkerdőben játszanak, szaladgálnak. Kísérőm, Koller Erika már a búcsúzáskor megjegyzi, hogy még ma vesz egy lasztit a fiúknak és elviszik nekik a szállásra.

Vágsellyén egyelőre még nem tudják, mi lesz, ha újabb és újabb családok érkeznek a városba, de bíznak abban, hogy idővel stabilizálódik a helyzet és kiderül, hány menekült telepedne le végleg, és hányan utaznak tovább. Onkológiai betegek, mozgássérültek, fogyatékkal élők is akadnak a menekültek között, ők fokozott figyelmet, egészségügyi gondoskodást igényelnek, nem boldogulnak egyedül.