Tervezet a Bódva-völgye fellendítésére

Szepsi. Harminckilenc Bódva menti település gazdasági és szociális fellendítését célzó programtervezetet készített az Open Society Foundation – Nyitott Társadalomért Alapítvány támogatásával a Szepsi Regionális Fejlesztési Ügynökség.

Szepsi. Harminckilenc Bódva menti település gazdasági és szociális fellendítését célzó programtervezetet készített az Open Society Foundation – Nyitott Társadalomért Alapítvány támogatásával a Szepsi Regionális Fejlesztési Ügynökség. „A régió egyik részében már beszereztük az alapinformációkat, a másikban még folyamatban van a gyűjtés” – mondta lapunknak Petrik Ervin, a fejlesztési ügynökség igazgatója. A Bódva-völgye két olyan régióra osztható, amelyek sajátosságait figyelembe kell venni. „A völgy egyik része Mecenzéf és környéke, ahol német és szlovák ajkú lakosok élnek. Ez a terület alkotja az Érchegység Mikrorégiót. A déli részt zömmel magyarok lakják. Mi e két régiót összevontuk” – magyarázta Petrik.

A projektum alapján egy fejlesztési dokumentumot, abból pedig településenként konkrét tervezeteket dolgoznak ki. „Jelenleg az igényeket és lehetőségeket, illetve a jelenlegi adottságokat térképezzük fel. A fejlesztési terv első része egy elemzés, amelyben az elsődleges célokat is ki kell tűzni, feltüntetve egyben azt is, hogy egyes területeken mit kell tenni a fejlesztés érdekében” – mondta Petrik.

A Bódva-völgye déli településeiről az ügynökségnek már vannak adatai. Petrik szerint az e régióban élők főként a mezőgazdaságra, azon belül is leginkább az agroturisztikára alapozhatnak. Az igazgató elmondta, a feladatok között első helyen szerepel a lakosság mozgósítása, az, hogy a cél érdekében megnyerjék őket. „Ez az alapja annak, hogy valamilyen tevékenységet sikeresen végezhessünk. Inkább több apró vállalkozást kell létrehozni, mintsem valamilyen nagyot” – véli a lehetőségekkel kapcsolatban Petrik Ervin.

A lakosság mozgósításához fokozottabb tájékoztatás kell. „Ha meglesznek a részeredmények, azokat szórólapokon eljuttatjuk a falvakba, hogy a lakosság véleményt alkothasson. Ha elkészül a terv, arról szintén szórólapokon értesítjük őket” – közölte Petrik

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?