Teherhíd kötheti össze Párkányt és Esztergomot

teherkomp párkány
Párkány/Esztergom |

Az Ister-Granum EGTC a napokban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból ünnepi konferenciát tartottak az esztergomi Szent Adalbert Központban, ahol Párkányt Eugen Szabó jelenlegi és Ján Oravec egykori polgármester képviselte.

Az infoesztergom.hu beszámolója szerint a tízéves jubileum kapcsán ismét terítékre került egy komáromihoz hasonló teherhíd építése, mely Párkányt és Esztergomot kötné össze. Az átkelő a teherkomp helyén épülhetne meg. Erről Völner Pál magyar országgyűlési képviselő beszélt, aki szerint a híd megépítése a régió közlekedési fejlesztésének következő lépése lehet. Megvalósításához viszont nélkülözhetetlen lesz a magyar és a szlovák kormány együttműködése és az Ister-Granum EGTC támogatása is.

A jubileum kapcsán az Ister-Granum EGTC tájékoztató füzetet adott ki, amely a társulás elmúlt tíz évét, eredményeit és céljait mutatja be. Ebben a közlekedésfejlesztés kapcsán a kerékpáros úthálózat jelentőségét emelik ki. Mint írják: a régióban ezen a területen nagy elmaradás tapasztalható, mert kevés az egybefüggő önálló kerékpárút. Ugyanakkor azt is hozzáteszik, hogy az EuroVelo 6 kerékpárút tervezése, az Esztergomot a Palatinus tóval összekötő kerékpárút építése, valamint a Szobot a tervezett helembai híddal összekapcsoló szakasz megvalósítása jó úton halad. Az eredmények között említik, hogy már az engedélyeztetési szakasz előtt áll az Esztergomot és az M1-es autópályát összekötő út tervdokumentációja, amire az ünnepi konferencián Völner Pál is utalt.

A teherhíd terve az elmúlt tíz évben több alkalommal felmerült. Megépítése már 2007-ben az Ister-Granum Eurorégió fő stratégiai tervei között szerepelt. A kétszer kétsávosra tervezett teherhíd alternatív megoldásaként merült fel a teherkompjárat indítása, amit végül 2016 szeptemberében adtak át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?