Tatarozás tanévkezdés előtt Simonyiban

IBOS EMESESimonyi (Šimonovce). Támogatásból és önerőből készülnek az új tanévre a helyi óvodában és alapiskolában. A tanintézmény épülete melletti udvart rendbe teszik, és új elemekkel bővül a játszótér.A május 15-i vihar felgöngyölte az óvoda tetőszerkezetének harmadát.

IBOS EMESE

Simonyi (Šimonovce). Támogatásból és önerőből készülnek az új tanévre a helyi óvodában és alapiskolában. A tanintézmény épülete melletti udvart rendbe teszik, és új elemekkel bővül a játszótér.

A május 15-i vihar felgöngyölte az óvoda tetőszerkezetének harmadát. Leszakította a villámhárítót, letépte az épület sarkainak pléhborítását is. Emiatt beázott az épület felső szintje. Mintegy 6 ezer eurós kárt okozott a vihar. Szerencsére a biztosító az összeg több mint 90 százalékát megtérítette, a pénzből most szigetelik a fennmaradt tetőrészt is. Az épület ablakai balesetveszélyesek, felújításukra több alkalommal pályáztak, sikertelenül. Lakatos Ernő polgármester tavasszal azt mondta, a kormányhivatalhoz fordultak támogatásért. Ha nem járnak sikerrel, szeptemberben nem nyitják ki az iskolát.

Hosszas ügyintézést követően 5 ezer euróból cserélhetik ki az ablakokat. Ezt követően elhárítják a tavaszi vihar okozta károkat, a vakolat felújítását követően kifestik az óvodát. „A képviselő-testület úgy döntött, az alapiskola ablakait és a bejárati ajtókat is kicseréljük. Kisebb hitelt vettünk fel a beruházásra” – mondta a polgármester. A napokban elvégzik a nyílászárók cseréjét, a felújítási munkálatok nagy része társadalmi munkában valósul meg. Már kijavították az épülethez vezető járdát. Megerősítették az alapot és speciális eljárással betonból alakították ki az új járdát. Helyreállították és újrafestették a régi játszótéri elemeket. Kisebb összeg ráfordításával újabb elemekkel bővül a tanintézmény játszótere. „Csak a faanyagot és az alkatrészeket vásároljuk meg, a munka nagy részét önerőből végezzük el”– mondta Lakatos Ernő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?