Tarsoly és laptoptáska egyazon műhelyből

 

„Először autodidakta módon, könyvekből tanulgattam a bőrözést, és próbáltam alkalmazni a mesterektől ellesett fogásokat. Első önálló munkám egy tarsoly volt, amit ma már inkább csak tarsolyszerűségnek neveznék, de akkor nagyon büszke voltam rá – mesél a kezdetekről Tamás. – Mintegy másfél évtizede a budai várban a Mesterségek ünnepén figyeltem fel egy, a hagyományos kézművesmesterségeket oktató főiskola toborzójára. A gépészetnek hátat fordítottam, jelentkeztem a főiskolára, és bőrtárgykészítő, valamint tanári képesítést szereztem.” Az iskola befejezése után néhány évig tanított, de mindig saját műhelyt szeretett volna. Álmát szülővárosában, Komáromban valósította meg: a műhelyében készült egyedi táskákra, tarsolyokra nemcsak a szűkebb és tágabb régióból érkeznek megrendelések, hanem a nagyvilágból. Vitték már termékeit Indiába, Kanadába, az Egyesült Államokba, Németországba. Saját stílust alakított kiMint minden igazi mesterember, Varju Tamás is igyekezett az elmúlt évek során kialakítani saját stílusát. „Szerencsére népművészetünkben van mihez visszanyúlni, miből meríteni, a múzeumokban, könyvekben rá lehet találni a hihetetlenül gazdag szkíta, kelta, magyar motívumkincsre. Ezért nem is értem, miért próbálják néhányan egymás munkáit utánozni, hiszen mindenki megtalálhatná a saját ízlésének, lelkivilágának legmegfelelőbbet. Én nagyon kedvelem a szimmetrikus életfamotívumokat, amelyek a táska, tarsoly méretéhez igazítva szabadon bővíthetők, variálhatók” – magyarázza. Tamás kizárólag kézi technológiákkal dolgozik, varrógépet nem is találunk műhelyében. Egy-egy táska, tarsoly elkészítése során legalább négy-öt technikát alkalmaz: a laposfűzést, a szironyozást, a négyes szélfűzést, a francia szegést, a domborítást. Többrétegű festéssel, árnyalással alakítja ki a termékek végső színét, ezekkel kicsit koptatott, antikolt hatást ér el, mondhatni: patinát kapnak táskái, tarsolyai, és még plasztikusabbá válnak a domborított minták. Ezek az antikoló paszták az időjárás viszontagságival szemben is igen ellenállóvá teszik a terméket, felületük nem kopik, nem színeződik el. Fémzár helyett szaru és csontTamás a legritkább esetben használ fém kiegészítőket, csatokat – mint mondja, a legrégebbi pásztortáskákon sem voltak ilyenek. Északabbra haladva, például Gömörben – szlovák hatásra – már megjelentek a csatok, karikák, szegecsek; itt viszont a mintázat volt szerényebb, kevésbé díszes. „A zárszerkezetet én inkább marha- vagy lócsontból, fekete bivalyszaruból készítem. A csontokat főleg vágóhídon lehet beszerezni, azokat aztán kifőzöm, csiszolom, faragom – mondja. – Ha mégis fémet kell használnom, akkor egy kis családi öntödétől vásárolom a rézcsatokat, mert azok időtállóak, nem törnek el. Azt vallom, nem vagyunk olyan gazdagok, hogy olcsó dolgokat vásároljunk. Éppen ezért keresem a szerszámokban és a bőr alapanyagban is a minőséget.” Modern termékek – kézműves-technológiávalBár Varju Tamás szívéhez a hagyományos kézművestermékek állnak a legközelebb, ezeknek eléggé behatárolt a vevőkörük. Éppen ezért megrendelésre modern eszközöket, például kofferes vagy kézi irattartó táskákat, laptoptartókat, menedzsertáskákat is készít. „Minden ügyféllel leülök megbeszélni, milyen célra is szeretné a táskát, melyek azok a dolgok, eszközök, amelyeket naponta hordania kell, és eszerint választjuk meg a méretet, a belső tér elrendezését. A modern táskákra, irattartókra az életfamotívum helyett általában geometriai minta, alakzat kerül, esetleg egy decens monogram. Előfordul, főleg női megrendelőknél, hogy az alapanyag már nem hagyományos marhabőr, hanem egzotikus, mondjuk strucc-, krokodil-, gyík-, kígyó- vagy rájabőr” – árulja el. Hozzátéve: tevékenységének ez a része nem tekinthető népművészetnek, de a modern tárgyak elkészítésekor ugyanazokat a hagyományos technológiákat alkalmazza, mint a népművészeti termékeknél. Ettől válnak modern termékei is olyan VarjuTamás-ossá”.