Tárgyalt három ország nyugdíjasszervezete

A nyugdíjasszervezetek vezetői komáromi találkozójának elsődleges célja a tájékoztatás, a tapasztalatcsere volt.KomáromTörténelminek nevezte Ján Lipiansky, a Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesületének országos elnöke azt a találkozót, amelyet magyarországi és csehországi kollégájával tartott Komáromban.„R

A nyugdíjasszervezetek vezetői komáromi találkozójának elsődleges célja a tájékoztatás, a tapasztalatcsere volt.

Komárom

Történelminek nevezte Ján Lipiansky, a Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesületének országos elnöke azt a találkozót, amelyet magyarországi és csehországi kollégájával tartott Komáromban.

„Régóta kapcsolatban vagyunk a Csehországi Nyugdíjastanáccsal, valamint a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségével, és ezeket a kétoldalú kapcsolatokat bővítettük most háromoldalúvá – mondta lapunknak Ján Lipiansky. – Bízom benne, hogy idővel Lengyelországot is be tudjuk vonni ebbe az együttműködésbe, de sajnos jelenleg ott nem működik országos szintű nyugdíjegyesület.” A komáromi találkozó elsődleges célja a kapcsolatteremtés, a tájékoztatás, a tapasztalatcsere volt. „A megbeszélésből az derült ki számomra, hogy a három ország közül jelenleg Magyarországon a legrosszabb a nyugdíjasok helyzete – mondta Némethné Jankovics Györgyi, a szövetség elnöke. – Míg a másik két országban működik idősügyi tanács, amelyet partnernek tekintenek a döntéshozók, addig nálunk gyakorlatilag nincs párbeszéd a kormány és a nyugdíjegyesületek között. A cseh és a szlovák példa jó érvrendszert jelent majd számunkra az érdekvédelmi munkánk során.” Zdeněk Pernes, a csehországi tanács elnöke rámutatott: valóban náluk a legmagasabbak a nyugdíjak, de ahhoz, hogy objektív legyen a kép, a megélhetési költségeket is össze kellene hasonlítani. Megjegyezte: nálunk nincs például karácsonyi nyugdíj-kiegészítés, mint Szlovákiában. Ján Lipiansky szerint mindhárom országban fokozottan oda kellene figyelni a nyugdíjasokra, hiszen ez a társadalmi csoport egyre nagyobb. „A mindenkori kormányoknak olyan feltételeket kellene teremteniük, amelyek méltó életet garantálnak az idős emberek számára. Ám amit nem harcolunk ki magunknak, az nincs” – tette hozzá a szlovákiai elnök.

A házigazda szerepét Kravec Magdolna, a Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesületének komáromi járási elnöke vállalta, aki megjegyezte: alapszervezeti szinten, de például Nyitra megye és Veszprém megye között már kerületi szinten is jó az együttműködés az egyes országok nyugdíjasszervezetei közt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?