Támogatná a város a tehetséges

Rozsnyó. A városatyák legutóbb arról döntöttek, hogy a város támogatni fogja azokat a tehetséges alapiskolás gyerekeket, akiknek szülei alacsony jövedelmük miatt ezt nem tudják megtenni.
Olyan kiemelkedő tehetségeket karolnának fel, akik a sport vagy a kultúra terén érnek el eredményeket.

Rozsnyó. A városatyák legutóbb arról döntöttek, hogy a város támogatni fogja azokat a tehetséges alapiskolás gyerekeket, akiknek szülei alacsony jövedelmük miatt ezt nem tudják megtenni.

Olyan kiemelkedő tehetségeket karolnának fel, akik a sport vagy a kultúra terén érnek el eredményeket. A képviselők 40 ezer koronát különítettek el erre a célra. Ha a jövőben a képviselők megalapozottnak és kellőképpen kihasználtnak látják a támogatást, a város ezzel a programmal is számolna a költségvetésben, s az is elképzelhető, hogy nagyobb összeget szánnának e nemes célra. Bár a városi hivatal minden sportklubot értesített erről a lehetőségről, egyik sem érdeklődött a program iránt. Egyedül a Sambed Táncklub jelentett be néhány tehetségesnek ítélt táncost. Ivan Nemčok, a városi hivatal munkatársa elmondta, az alapiskolákat és a művészeti iskolát is megszólították. Hozzátette, nem rendszeres támogatásról van szó. Annak a tanulónak, akit az iskolája, jogi képviselője vagy klubja jelöl, meg kell felelnie néhány kritériumnak. Fel kell mutatnia a megszerzett okleveleket, vagy az iskolának kell igazolnia, hogy valóban kivételesen tehetséges tanulóról van szó. Igazolás kell a munkaügyi és szociális hivataltól is, hogy a tanuló családja anyagi szükséghelyzetben van, vagy az iskolának kell alátámasztania, hogy a tanuló tanszereit és iskolai segédeszközeit, valamint étkeztetését támogatásból fedezik. Ugyanakkor a város nem zárja ki azokat a gyerekeket sem, akik anyagilag nem szenvednek szükséget. „A támogatást igényelheti az alacsony jövedelmű családból származó tanuló is. A szülőnek becsületbeli nyilatkozatot kell tennie a család bevételéről és a kiadásokról. A támogatás összegéről minden esetben bizottság dönt” – mondta a hivatalnok. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?