Támogatásokból újították fel a gútai óvodát

Gútán három óvoda működik, ezek közül csak a Brünni téri óvoda teljesen magyar nyelvű. Több mint nyolcvan gyerek jár a négy osztályba, kis-, közép-, vegyes- és nagycsoportosok. Van egy ötödik, kihelyezett osztálya a Gútához tartozó Nagyszigeten, ahova 8 gyerek jár.

Az óvoda belső berendezését is ideje lenne lecserélni, mondja Domján Erzsébet, a gútai óvoda igazgatónőjeA szerző felvételer Gútán három óvoda működik, ezek közül csak a Brünni téri óvoda teljesen magyar nyelvű. Több mint nyolcvan gyerek jár a négy osztályba, kis-, közép-, vegyes- és nagycsoportosok. Van egy ötödik, kihelyezett osztálya a Gútához tartozó Nagyszigeten, ahova 8 gyerek jár. A nagyszigeti ovit a város üzemelteti, a gútait pedig a járási oktatásügy. Az óvodakertbe belépve szinte idilli kép fogad. Rendezett udvar, színes játszótér, felújított falak. A négy földszintes épület frissen festve, az ablakok, ajtók vakítóan fehérek és tiszták.

Az óvoda 1968-ban épült, és azóta – azon kívül, hogy egyszer átfestették az ablakkereteket – nem volt tatarozva. Miután kinevezték Domján Erzsébetet igazgatónak, az iskolatanáccsal és a szülői munkaközösséggel úgy döntöttek, hogy idén sort kerítenek az óvoda külső felújítására. Azzal tisztában voltak, hogy a járási hivatal oktatásügyi osztályának erre nem áll módjában áldozni, így a saját kezükbe vették az irányítást. Szponzorokat kerestek, pályáztak alapítványi támogatásért, és még különmunkát is vállaltak. A helyi önkormányzat is támogatta elképzelésüket, így jött össze a szükséges anyagi fedezet, ami sajnos már az anyagvásárlásnál elfogyott. A munkát a városi közhasznú munkások fejezték be.

– Úgy érzem, a vonzó külső csak kiegészíti a belső értékeket, a magas színvonalú nevelést, a gyermekekkel való sokrétű foglalkozást. A szakmailag jól képzett, kreatív pedagógusgárda munkája nap mint nap ezt bizonyítja, a szülők legnagyobb megelégedésére. Az óvoda mellett működő iskolatanács nevében kijelenthetem, hogy igenis szükség van az összefogásra ahhoz, hogy az óvodába járó gyerekeket a hozzáértő, szívvel-lélekkel dolgozó óvópedagógusok mellett kellemes környezet és szép óvoda várja – jegyzi meg Kiss Olivér, az iskolatanács elnöke.

– Az első közös munkánkat siker koronázta, ám most nem olyan időket élünk, hogy pihenhetnénk a babérjainkon. Tovább folytatjuk a gyűjtést, mivel a tetőszerkezet is javításra szorul, és az óvoda belső berendezését is ideje lenne lecserélni – fűzi az elhangzottakhoz az igazgatónő. Ha az óvoda vezetése, a pedagógusok és a szülői munkaközösség közti együttműködés továbbra is ilyen gyümölcsöző lesz, a gútai magyar tannyelvű óvodások napjait kevésbé árnyékolja majd be oktatásügyünk áldatlan anyagi helyzete.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?