„Találkozhatnak a barátok, nálunk tarthatják a születésnapokat”

Nagymegyer. Hatszáz tagja van annak a helyi magán ifjúsági központnak, amelyet négy helyi érdekeltségű vállalat (a Dan-Slovakia Agrar, a Nevitel, a Madnet és a Edscha) nyitott tavaly júliusban.

Nagymegyer. Hatszáz tagja van annak a helyi magán ifjúsági központnak, amelyet négy helyi érdekeltségű vállalat (a Dan-Slovakia Agrar, a Nevitel, a Madnet és a Edscha) nyitott tavaly júliusban. A hagyományos szabadidőközpontokkal ellentétben a Nagymegyer – Ifjúsági Központ (Velký Meder – Centrum Mlá-deže) elnevezésű intézmény iránt nagyobb az érdeklődés, az épület ajtajánál már a délutáni nyitás előtt sorakoznak a fiatalok.

„A legtöbben csak úgy itt vannak délutánonként, nem csak az internet vonzza őket. Itt találkozhatnak a barátok, nálunk tarthatják a születésnapokat, és minden ünnepről, időszerű eseményről megemlékezünk, programokat szervezünk” – mondta lapunknak Hodossy Rita, a központ vezetője. Tapasztalatai szerint a fiatalok szívügye a központ, féléves működésük alatt minden programot ők szerveztek. Rendezvényeik között volt csocsóbajnokság, asztalitenisz-verseny, gyermekdiszkó, de működtetnek tánccsoportot és különféle szakköröket is.

A két teremből álló, húsz számítógéppel felszerelt internetes kávézót és szabadidőközpontot tinédzserek és felnőtt fiatalok egyaránt látogatják, és a helyi szlovák és magyar alapiskola informatika- és etikaóráinak is helyet biztosítanak. Pihenősarok, asztali futball, playstation is a gyerekek rendelkezésére áll. Az internetes kávézót helyi vállalatok, a Dan-Slovakia az Agrar, a Nevitel, a Madnet és az Edscha finanszírozzák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?