Takaréklángon a Loki

Kassa. Már a 45. percben a sereghajtó nagykaposiak hálójában táncolt Horňák lövése a III. liga kelet-szlovákiai csoportjának kassai összecsapásán. A 10. percben Szendrey növelte a Lokomotíva vezetését, ami bizony rossz hatással volt a hazaiakra.

Kassa. Már a 45. percben a sereghajtó nagykaposiak hálójában táncolt Horňák lövése a III. liga kelet-szlovákiai csoportjának kassai összecsapásán. A 10. percben Szendrey növelte a Lokomotíva vezetését, ami bizony rossz hatással volt a hazaiakra. Azok ugyanis takaréklángra kapcsoltak, a gyengécske vendégeket ráadásul még a Fortuna is kegyeibe fogadta. ĺgy volt ez Kocsis szólójánál is, amikor vendégkapus, Tóth merész kivetődéssel csípte el a labdát. Röviddel az első félidő befejezése előtt Marinčák szabadrúgása landolt a nagykaposiak hálójában. Félidei pihenő után továbbra is a Hernád-partiak irányították a játékot. A 63. percben ismét a nagy kedvvel játszó Kocsis iratkozott fel a gólszerzők közé, három perccel később a csereként beállt Sima állította be a végeredményt. Ez utóbbi csupán két percet volt a játéktéren, amikor eredményesnek bizonyult. A jobbára unatkozó szurkolók a vendégcsapat első kapura tartó lövése a 67. percben látták, amikor Vass célzott pontosan. A nevezett vendégjátékos a rájátszásban megszerezhette volna a nagykaposiak becsületgólját, ám lövése a kapufán csattant. Az utolsó, illetve az utolsó előtti helyezett között a meccs előtt 17 pont, a párharcot értékelve azonban osztálykülönbség volt. LOKOMOTĺVA KOŠICE–V. KAPUŠANY 5:0 (3:0). Gólok: Horňák (1.), Szendrey (10.), Marinčák (43.), Kocsis (63.), Sima (66.). Sárga lap: P. Kunzo, ill. Sofka. Játékvezető: Kunzo, 100 néző. Lokomotíva: Cverňák–Tomusko, Kováč, Polomský (64. Sima), P. Kunzo (76. Béreš)–Horňák, Marinčák, Fecík, Ďuran (57. Palkovič)–Kocsis, Szendrey. V. Kapuša-ny: Tóth–Vass, Kostrej, Sztanko– Sofka (73. Kulcsár)–Novák (46. Topoľovský), Fedor, Nagy T., Zsiró–Dozsický, Hudák D. (em)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?