Szüreti fesztivált rendeznek Köbölkúton

Köbölkút |

<p>Több évtizednyi szünet után ismét szüreti felvonulást rendeznek Kölbölkúton. Október 19-én 13 órától nagyszabású szüreti fesztiválra várják a községbe a finom borok és ételek kedvelőit.</p>

„A hagyományos szüreti felvonulás mellett lesz ökörsütés, a vendégeket kemencés rétessel, vadpörkölttel, cigányzenével és minőségi borokkal várjuk” – mondta Halász Róbert, a HR Winery pincészet tulajdonosa. Az 1993-ban alapított vállalkozás a dél-szlovákiai borvidékhez tartozik. 240 hektáron termesztenek szőlőt. A szőlőtőkék mellett – amelyek közül a legöregebbek ötvenévesek – gyümölcsös terül el, ahol javarészt barack-, alma- és szilvafák találhatók. „Családunkban nagyapám foglalkozott szőlőtermesztéssel és borkészítéssel, de csak kedvtelésből. Én mezőgazdasági főiskolát végeztem, a helyi termelőszövetkezettől bérelt területen kezdtem a gazdálkodást. Később fokozatosan felvásároltam ezeket a földeket. Sok energiát és pénzt fektettem a fejlesztésbe. Hosszú távon beigazolódott, hogy jó döntés volt. A szövetkezetek java része ugyanis – fejlesztések híján – lassanként tönkrement” – mondta Halász Róbert. A HR Winerynél a legnagyobb hangsúlyt a minőségre fektetik, aminek alapfeltétele a hozamkorlátozás, a kézi szüretelés és a gyors feldolgozás. „Jelenleg hatvan embernek adunk munkát. A szőlőt korszerű borászati technológiával, szabályozott erjedéses módszerrel dolgozzuk fel. Ennek célja, hogy a borok megőrizzék fajtajellegüket, az elsődleges aromákat, gyümölcsös illatukat és zamatukat” – fogalmazott a tulajdonos. A fehérbort rozsdamentes tartályokban tárolják, a vörösborokat magyar tölgyfából készült, 1500 literes barrique hordókban érlelik 6–18 hónapig, ami a borok egyedi ízvilágában is megnyilvánul. „A borfesztiválon a vendégek megkóstolhatják kiemelkedő szőlőfajtáinkból, a Rajnai és Olaszrizlingből, a Chardonnay-ből, a Sauvignon-ból, a Kékfrankosból, a Szentlőrinciből, a Pinot Noir-ból, a Dornfelderből, a Cabernet Sauvignon-ból és az Alibernetből készült borainkat is” – tájékoztatott Halász Róbert. A köbölkúti szüreti fesztivált a HR Winery pincészet mellett az önkormányzat és a helyi szőlészek és borászok egyesülete is támogatja. A felvonulás 13 órakor a kultúrháznál kezdődik a helyi folklórcsoportok és kulturális egyesületek közreműködésével. A szekerek és hintók a falun keresztülhaladva érkeznek meg a pincészethez, ahol a résztvevőket a gasztronómiai fogások és minőségi borok mellett cigányzene várja.Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?