Szülők tiltakoznak egy óvodáért Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>Petícióban tiltakoznak a szülők a CirillMetód utcai óvoda lehetséges megszüntetése, vagy átköltöztetése ellen. Kedden rendkívüli szülői értekezletet tartottak, amelyet a fenntartó hívott össze az intézmény bezárásától tartó szülők megnyugtatására.</p>

A szülők elmondták, nem tartják tisztességesnek, hogy március elején megtartották a beíratást, holott az óvoda jövője bizonytalan. A 40 éves CirillMetód utcai óvoda a város egyik legkisebb létszámú nevelési intézménye, amely az év első két hónapjában hétezer eurós veszteséget termelt. Azóvodátjelenleg 94 gyerek látogatja, míg a többi városi intézményben 150-es a gyereklétszám, így másutt jóval magasabb fejpénzből gazdálkodhatnak. Érsekújvárban csak két helyen vannak magyar osztályok - a Cirill-Metód és a Pavol Blaho utcai óvodában - a két épület messze van egymástól. Szabó Erika, a tiltakozó szülők egyike elmondta, Boris Koprda, a városi hivatal oktatásügyi osztályának vezetője hétfőn fogadta őket a városházán, ahol tisztázták: szó sincs magyar kérdésről, a szlovák és a magyar szülők is azt szeretnék, ha az óvoda az eredeti helyén maradna. Ez számukra az egyedüli elfogadható megoldás, ha kell, tüntetni fognak. A rendkívüli szülői értekezleten részt vett Ágh Péter, a városi hivatal vezetője, Boris Koprda osztályvezető és nyolc városatya. Bóna Bertalan,aHídvárosi képviselője szerint mielőbb megoldást kell találni a problémára. Török József és Tóth Mihály MKP-s képviselő is meghallgatta a panaszosokat, mindketten azon a véleményenvannak,hogyfigyelembe kell venni a szülők aggályait. A tiltakozók nem szívesen hagynák el az épületet, amit a közelmúltban újítottak fel. A szülők hallani sem akarnak arról, hogy a Híd utcai szlovák alapiskola épületébe költöztessék az intézményt - állítólag ez az egyiklehetségesmegoldás.
Gejza Pischinger polgármester elmondta: félreértés történt, szó sincs az óvoda megszüntetéséről. A fenntartónak megoldást kell találnia a Cirill-Metód utcai óvoda hatékonyabb működtetésére. Egy alapos gazdasági elemzést követően a bizottságokban, majd a képviselő-testületi ülésen is tárgyalni fognak azóvodajövőjéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?