Szövetség: a kormány a bírósági reform kapcsán sem hallgatta meg a régiók hangját

bíróság illusztráció

A Besztercebányai kerülethez tartozó Losonci, Nagykürtösi, Rimaszombati és Nagyrőcei járás polgármesterei és a régió megyei képviselői még decemberben tiltakoztak Mária Kolíková miniszter asszony bírósági reformja ellen.

A Füleken elindított petíciót a Besztercebányai Kerületi Bíróság megtartásáért két nap alatt 96 gömöri, nógrádi és honti regionális vezető politikus írta alá.

A déli járások polgármesterei ezzel azt szerették volna megakadályozni, hogy az ott élő embereknek a fellebbviteli bírósági eljárásokra ne kelljen az ország másik végébe, Zsolnára utazniuk. A megye legdélebbi települései Zsolnától mintegy 200 kilométer távolságra vannak. Délen alulfejlett és elhanyagolt a közúti hálózat, nincs gyorsforgalmi út és sok helyen vasút sem. Ilyen körülmények között a mintegy 200 kilométernyi távolság személygépkocsival is 2,5-3 órás utazást jelent, télen pedig a hegyi hágók állapota miatt szinte megjósolhatatlan az időtáv. Ezért egy korareggeli tárgyalásra már előző nap el kell indulni.

A füleki petíció aláírói azt remélik, hogy a képviselők a jogszabálytervezet parlamenti vitája során átértékelik a tárcavezető elképzelését és megakadályozzák a bíróságok észszerűtlen összevonását, mert az a kormány által elfogadott formában veszélyeztetné a Besztercebánya megye déli régióiban elő polgárok alkotmányos jogát a fellebbviteli bírósági eljárásokhoz való egyenlő és akadálymentes hozzáférés kapcsán. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?