Szomorú helyzetkép a Veselá utcából

Eperjes. A város polgármestere a nyári uborkaszezonnak tudja be, hogy irodájában egymásnak adják a kilincset az újságírók, és mindenki a romákat a nem romáktól elválasztó falról kérdezi őt.

Milan Benč türelmesen elmagyarázza, hogy szó sincs falról, legalábbis nem úgy, ahogyan a csehországi Ústi Nad Labem-ben felépíttetett, majd a közvélemény nyomására leromboltatott.

Egyszerű drótkerítést készülnek húzni a 99 százalékban romák lakta szükséglakások és a környező házak kertjei közé. Céljuk nem egyéb, mint a magántulajdon védelme, és hát mindenkinek joga van megvédeni, ami az övé.

A városrendezési tervben már 1995-től szerepelt egy, a társadalom peremére került réteg számára építendő szociális lakáskomplexum, a környéken lakók mégis meglepetten kapkodták a fejüket, amikor közvetlen szomszédságukban, a valamikori téglagyár területén hónapok alatt felépültek a szükséglakások.

A polgármester nem „romákról” és „nem romákról”, hanem szociálisan gyenge és tehetős rétegről beszél, hangsúlyozva, hogy az említett lakásokban nem roma lakbérhátralákosok is élnek. „Az adósság összege már tíz évvel ezelőtt túllépte a tízmillió koronát, azóta pedig csak romlott a helyzet. Jelenleg több mint huszonöt milliós lakbérhátralékot halmoztak fel a telepen élők, és bár törlesztési naptárat dolgoztunk ki számukra, sokan évtizedekig nem jönnek egyenesbe, azaz nem tudnak elköltözni a szükséglakásokból” – tudtuk meg a polgármestertől.

A 92 ezer lakosú Eperjesen a legutóbbi népszámlálás alkalmával 1342-en vallották magukat roma nemzetiségűnek, becslések szerint azonban a romák száma ennél ötször több. A szakképzetlen roma felnőttek körében 99 százalékos a munkanélküliség. Szükség van tehát további alacsony komfortfokozatú lakásokra, a kérdés csak az, hol épüljenek fel.

A régi téglagyár környékén élők hallani sem akarnak a „legkényelmesebb megoldásról”, azaz hogy a meglévő blokkok mellé egy újat húzzanak fel. Ezt bizonyítja az a több mint ezer aláírás, amelyet alig egy hét alatt sikerült összegyűjteniük a petíció kezdeményezőinek. „Ha kell, élő lánccal akadályozzuk meg az építkezést, az éhségsztrájktól sem riadunk vissza, és akár Strasbourgig is elmegyünk. Nem hagyjuk, hogy roma gettó nőjön a kertünk alatt, és tönkretegyék mindazt, amiért mi generációkon át dolgoztunk“ – mondta lapunknak Oleg Tkáč, az aláírásgyűjtés kezdeményezője, aki délelőtt a helyi egyetemen tanít, délutánonként pedig önkéntes csőszként teljesít szolgálatot a Veselá utcai kertek környékén.

„Jelenleg senki sem tudja, hányan élnek ezekben a lakásokban, de bizonyosan sokkal többen, mint ahányan négy éve ideköltöztek. Azóta pokol az életünk. Éjjel lehetetlen aludni a zaj miatt, nappal pedig lopnak, fosztogatnak, összerondítják a kertjeinket. Egy idős hölgynek a konyhájában jártak, elvitték az összes edényét. A közeli öregotthon ablakait be kellett rácsozni, a régebben keresett telkek árai pedig lezuhantak, ezért el sem tudunk költözni innen” – panaszolta Oleg Tkáč, majd előzékenyen végigkalauzolt bennünket a telepen.

Nos, az alacsony komfortfokozatú lakóblokk messziről milliomos negyednek tűnik. Modern építészeti megoldások, élénk színek, barátságos, zöldövezeti miliő. Közelebb érve felfedezzük, hogy csaknem valamennyi lakás ablakában szatelit antenna díszeleg. Még közelebbről szemlélve már kevésbé derűs a látvány: a folyosóablakok többsége betörve, a bejárati ajtóknak hűlt helye, a lépcsőházak pedig harlemi viszonyokat idéznek. Hamarosan megjelennek körülöttünk a mindenre kíváncsi rajkók, nyújtogatják a markukat, és szlovákul, majd angolul kérnek egy kis aprót. Tőlük, illetve nagyobb testvéreiktől kell kerítéssel védeni a dombon lakók tulajdonát.

„Az emberek nem hogy nyaralni nem mernek elmenni, hanem fél napos rokonlátogatásra sem mozdulnak ki, mert nem tudják, mi várja őket, ha hazaérnek. A kertekben semmit sem érdemes termelni. Amikor azzal hívom a rendőrséget, hogy a kertemben idegenek garázdálkodnak, visszakérdeznek, hogy tizenöt éven felüliek-e az illetők, mert egyébként ki se jönnek” – panaszolta Tkáč. Szerinte a város azért akarja épp ide építeni az új szociális lakásokat, mert egyetlen városi képviselő sem lakik a környéken. „A városatyák nem tudatosítják, hogy ennyi beilleszkedni képtelen ember egy helyre koncentrálása nagyon veszélyes tendencia. Ha szétköltöztetnék őket, a fehér szomszédok hatására hamarabb szocializálódnának, hamarabb fogadnák el a többségi társadalom normáit. ĺgy azonban erősnek érzik magukat, és úgy gondolják, nekik minden ingyen jár” – véli idegenvezetőnk.

A minket kísérő csoport egyre népesebb, már felnőttek is csatlakoznak, és egymást túlkiabálva sorolják, mi minden jár nekik. Legtöbben Kaník minisztert szapulják a szociális segély, illetve a gyereksegély csökkentéséért, szerintük normális, ha az éhes gyerek elcsen egy-két szem gyümölcsöt. Mások azt kifogásolják, hogy a kicsiknek nincs hol játszaniuk, csak néhány rozzant mászókán osztozhatnak. Nos, ez a gond hamarosan megoldódik, épp a modern játszótér érdekében készülnek falat húzni a telep északi, domboldal alatti részére. Vélhetően ezt a kőfalat keverhették össze az Ústi Nad Labem-i típusú választófallal a roma jogvédő aktivisták. A polgármester szerint azonban ez csupán a szintkülönbség miatt szükséges. Az északi emelkedő ugyanis 6–8 méteres, és a földcsuszamlás veszélye miatt eddig nem építhettek ott játszóteret.

A tervek kivitelezése azonban egyelőre leállt, mivel a petíció hatására a polgármester bizottságot hozott létre, amely ismét megvizsgálja a lehetőségeket. Ők hivatottak eldönteni, hol épüljön fel az új szociális blokk. A pesszimisták szerint azonban ez csak formalitás, a bizottságban ugyanis szintén kizárólag olyanok ülnek, akik sosem laktak a szomorú sorsra jutott Veselá utca környékén. Ottjártunkkor mindenesetre találkoztunk a Duna Televízió stábjával, valamint egy magyarországi internetes hírportál munkatársaival, akik ugyanarra voltak kíváncsak, mint mi. Az országimázsnak megint annyi...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?