Szombattól jár a bősi komp

Bős/Dunaremete |

<p>Problémamentesen járja múlt hét óta a próbautakat a csallóközi Bős és a magyarországi Dunaremete között közlekedő komp. A hajót tavaly júliusban adták át, azóta nem sikerült üzembe helyezni. &bdquo;Elvileg minden rendben van a hajón, minden nap próbautakra járunk.</p>

Apró finomításokat végzünk még rajta, takarítjuk, szombattól pedig szeretnénk elindítani a kompjáratot” – tájékoztatta lapunkat Tóth Péter, Lipót polgármestere. A pár héttel ezelőtt elromlott alkatrészt sikeresen kicserélték, Tóth Péter bízik benne, hogy a hétvégétől már sok turistát szállíthat a komp.

Dunaremetéről Bősre 9 órakor, 11 órakor és 19 órakor indul a komp, az utolsó járatot a lipóti termálfürdő zárásához igazították. Bősről Dunaremetére 9 óra 50 perckor, 11.50-kor és 19.50-kor indul. „Ha szükséges lesz, a járatokat sűrítjük majd, de egyelőre úgy döntöttünk, hárommal kezdünk. Az út Bősről fél óráig, a visszaút pedig 50 percig tart. „A komp tulajdonképpen egy kirándulóhajó, sétahajó szerepét is betölti” – mondta Tóth Péter, a polgármester hozzátette, hogy az utasoknak lehetőségük lesz Dunaremeténél buszra szállni, ami a fürdőig szállítja őket. „A kompon folyamatosan lesz egy kisbusz is, amivel a turistákat visszük majd a bősi vízerőműhöz. „Jelenleg egyeztetünk a dunaszerdahelyi autóbusz-vállalattal, mivel a Bősre közlekedő Cyklobuszt is a kompjárathoz igazítjuk” – közölte Tóth Péter.

A Duna régi medrén közlekedő hajó egy határon átnyúló együttműködési projekt eredménye, tavaly július óta műszaki okok miatt nem szállított még turistákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?