Varró Dániel költő és műfor- dító lesz az idei AquaPhone díszvendége.
Szombaton rendezik meg a 12. AquaPhone fesztivált
Varró Dániel költő és műfor- dító lesz az idei AquaPhone díszvendége. Az egynapos összművészeti fesztivál minden évben tartalmas és színvonalas programot kínál a résztvevőknek.
Párkány
Az ötvenes években gyakran előfordult, hogy szélcsendes időben az emberek lesétáltak a Dunához, hogy a folyó túloldalára szakadt rokonaiknak üzenjenek. A folyó akár több kilométeren keresztül vitte a hangot. „Mivel nem volt híd, tulajdonképpen semmilyen lehetőség nem volt a Duna másik oldalán maradt rokonokkal és barátokkal való találkozásra, beszélgetésre. A vízi telefonálás ötlete ihlette meg Hanneke Frühaufot, amikor megálmodta a fesztivált, amely azoknak állít emléket, akik üzeneteiket és titkaikat a folyóra bízták” – magyarázta Himmler György szervező, a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás elnöke. Az első fesztivált 2005-ben rendezték meg. „Hanneke Frühauf ötletét Alfred Zimmerlin és Markus Eichenberger zenész valósította meg, akik évről évre egy, a párbeszédet kísérő zenei improvizációt hoznak létre. Idén Varró Dániel verse kel át a Dunán magyar, szlovák és német nyelven, ezt kísérik csellón és klarinéton a svájci zenészek” – mondta Himmler György.
Az előadás kísérőprogramja – szlovák és magyar könyvkiadók közreműködésével – a 11. Párkányi Hídőr Könyvünnep lesz. A 13.30-kor kezdődő megnyitón a Váci Ifjúsági Fúvószenekar ad koncertet a Sétálóutca platánsora alatt. A Hídőrházban 14 órakor pódiumbeszélgetés kezdődik Varró Dániellel. A látogatók megismerhetik a 40. hídőr, Brandi Martin brooklyni képzőművészt és Párkányban készült alkotásait is. Az ő kiállítása 15 órakor kezdődik. A fesztivál fő programja, a „vízi telefonálás” 18 órakor kezdődik. A Mária Valéria híd lábánál megvalósuló performance Párkányból és Esztergomból, sőt a hídról is követhető lesz. A napot 20.30-kor a Jóvilágvan zenekar lemezbemutató koncertje zárja. Pénteken 12 órakor a párkányi gimnáziumban Mila Haugová írótól kreatív írásleckét vehetnek az érdeklődők.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.