Szombaton kőtésfesztivál és kézműves vásár lesz Kürtön

Kürt
Kürt |

Kőtésversenyre, a csíráztatott gabonából készített mézédes böjti kása kóstolójára és kézműves vásárba várják az érdeklődőket az érsekújvári járásbeli Kürtön szombaton a faluházba. A 17. Kürti Kőtésfesztiválon megmérettetik magukat a tapasztalt helyi kőtéskészítők is, akik szívesen megosztják tapasztalataikat az érdeklődőkkel.

A tavaszra hangoló, vitamindús kőtés, más néven biracs készítésének komoly hagyományai vannak a községben, ezért is rendezték meg 2004-ben az első országos fesztivált. A nevezési feltételek egyike, hogy 1,5 liter léből készült, készre sütött kőtést hoz a versenyző, és további adagokat is csomagolhat eladásra. A kőtéskostolásba és a kőtésverseny értékelésébe idén is bevonják a közönséget, és kiosztják a díjakat, köztük a rangos Aranykőtés-díjat. A 14 órai megnyitót követően a helyi óvodások és alapiskolások köszöntik műsorukkal a közönséget. Ezt követően megnyitják Kanyicska Klára festménykiállítását. Kanyicska Klára a község szülötte, aki vászonra, deszkára festi a képzelete szülte szépséges világot. 16 órakor kőtésvásár és kézműves vásár lesz a faluház kistermében, a gyereksarokban tavaszi foglalkozásokra várják a legkisebbeket a kürti óvodapedagógusok. A kézműves vásárba jelentkezők egyike Kovács Mária, az iskolai konyha főszakácsa. Mária az édesanyjától tanult kemencés édes és sós házi rétesekkel készül a fesztiválra, amelyeket fa tüzelésű kemencében süt ki férje segítségével. Házi túrót, hagyományosan őrölt mákot használ, de káposztás és krumplis rétest is süt. Bertová Elena gyógynövény- és virágtermesztő levendulás tasakokat, házi lekvárokat kínál az érdeklődőknek és Csepiga Dalma saját készítésű gyerekruhákat, táskákat, sapkákat és sálakat hoz a vásárba. Anyalai Hajnalka házi készítésű, rózsalikőrős, kávélikőrös bonbonok készítője, természetes ízeket és alapanyagokat használ, vele is találkozhatnak Kürtön. Kanyicska Judit keresztszemes hímzéssel készült képeket, fülbevalókat, könyvjelzőket kínál a közönségnek a szombati vásárban, műhelyében fülbevalók, könyvjelzők kulcstartók is készülnek. Érdemes lesz megcsodálni Szendi Erika horgolt játékait, szövött szőnyegeit, az alkotó gyerekkorától kézműveskedik és ma már az unokáknak készít ajándékokat bababarát fonalból. Ékszercsodákkal érkezik Lebocz Dóra, aki sujtás technikával dolgozik és különleges, egyéni darabokat kínál a hölgyeknek. A kézműveseket a fesztivál közösségi oldalán hosszabban, részletesebben is bemutatják a szervezők.

A fesztivál három éves szünet után valósulhat meg ismét Kürtön, a koronavírus helyzetben tavaly a kőtést családiasabb légkörben népszerűsítették a község lakosai a Strekov 1075 borházban. Sütő Zsolt borász és felesége Katalin szervezésében valósult meg a verseny, a családban régi hagyománya van a kőtéskészítésnek. Sütő Zsolt édesanyja, Sütő Rozália hét alkalommal nyert Aranykőtés Vándordíjat és a zsűri tavaly is az ő mézédes kásáját tartotta a legfinomabbnak.

Sütő Judit alpolgármester szervezőként arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Vöröskereszt kürti tagjai gyógynövényből készült teákat és limonádét fognak kínálni, a nyugdíjas klub tagjai dísztárgyakat. A kézműveseknél 14 órától lehet vásárolni, a Cserkészcsapat jótékonysági kőtésvására, illetve a kőtések árusítása 16 órától lesz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?