Nagyrőce. Küldöttjelölő közgyűlést tartott az MKP nagyrőcei járási szervezete.
Szögedi Anna lett az új elnök
A járási közgyűlés másik fontos napirendi pontja az új járási elnök megválasztása volt. Az előző elnök, Solymos József már korábban jelezte, mivel ritkán tartózkodik Tornalján, nem tudja ellátni az elnökséggel járó feladatokat, ezért lemond. Korábban felmerült, hogy ilyen esetben az egész elnökség benyújtja lemondását, de erre nem került sor. Mint azt Zsíros Gábor elmondta, az előzetes információk alapján legalább három-négy jelöltre számított, végül egyetlen jelöltet állított a járási kongresszus Szögedi Anna, a tornaljai alapszervezet elnöke és megyei képviselő személyében, akit a 42 küldött közül 39 támogatott.
Az MKP Országos Tanácsában megüresedett helyre Barczi Tibort, a tornaljai szervezet tagját választották meg a kongresszus résztvevői. A vitában szóba kerültek a járási elnökség teendői, egyebek mellett az ifjúsággal való kapcsolattartás, illetve új helyi csoportok létrehozása a járás néhány településén. Szóba került továbbá annak az elnökségi tagnak az esete is, aki mint egykori titkos- ügynök, ott szerepel a Cibuľka-féle ügynöklistán, s értesüléseink szerint kritikai észrevételek is elhangzottak a párt címére. Ezeket az információkat Zsíros Gábor alelnök nem kívánta kommentálni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.