Szociális központ Ipolyságon?

Ipolyfödémes/Ipolyság. Az ipolyfödémesi székhelyű Human International nemzetközi segélyszervezet 2007-ben 16 kamionnyi árucikket hozott be Szlovákiába Ausztriából. Tavaly Besztercebánya és Nyitra megyében több mint negyven intézménybe, elsősorban kórházakba kerültek a különböző műszerek, bútorok, egészségügyi segédeszközök, tartós élelmiszer, de hajléktalanszállókat, árvaházakat, nyugdíjasotthonokat, krízisközpontokat és új elemként különböző rászoruló családokat is támogattak.

Ez több mint 300 tonna árut jelent, a becsült értéke pedig félmillió euró körül mozog.

Molnár László, a szervezet igazgatója lapunknak elmondta, a vezetőség szerint eljött az ideje, hogy magasabb szintre emeljék a társulás működését. Ennek egyik fő feltétele egy állandó központ kiépítése, s erre a legalkalmasabb hely Ipolyság. Aki igazán rászorul, az Ipolyfödémesre, ebbe az eldugott kisközségbe nem jut el, ezért egy stratégiailag megfelelő helyet kerestünk – magyarázta Molnár László. A Human International évzáró közgyűlésén alapszabályt módosított, a fő tevékenységét szociális tanácsadással és segélyezéssel bővítette, hiszen eddig a segélyszállítmányok felkutatása és behozatala volt a fő tevékenységi köre.

Az új tevékenységi kör ellátásához szükség volt olyan személyre, aki ezen a téren alkalmassági vizsgával rendelkezik, szociális ügyekben járatos szakember. Éppen ezért csatlakozott a szervezethez Vida József, aki kilenc éve igazgatja a szántói idősek otthonát. A két intézmény közti együttműködés nagyon hasznos, hiszen az otthon együttműködési szerződést kötött a Hont–Ipoly Menti Régió Településeinek Társulásával is, tehát a Human Internationalnak az egész régióval lesz kapcsolata.

A jelenleg 13 tagú szervezetet négytagú elnökség irányítja. A tervek szerint Ipolyságon idén egy központi irodát építenének ki, a városi hivatalnál már kérvényezték egy helyiség évi jelképes, egykoronás áron való bérbevételét. Vida József megjegyezte, a városi képviselők kezében a döntés, az idei első testületi ülésükön foglalkoznak majd az üggyel.

Az iroda a folyamatos, élő kapcsolatot jelentené a rászorulókkal, ráadásul úgynevezett védett munkahelyet hoznának létre, s így szintén egy szociálisan nehéz helyzetben lévő személynek segítenének. Idővel egy nagyraktárt is kialakítanának (most az ipolyfödémesi kultúrházban tárolják a szállítmányokat), és egy műhelyre is szükség lenne, hiszen sok jármű, eszköz szétszerelve vagy javításra szorulva érkezik. Természetesen ez is újabb munkahelyek kialakítását jelenthetné.

Rövid időn belül egy honlapot is szeretnének indítani, ahol tájékoztatnának mindenkit az aktuális történésekről. Molnár László leszögezte, hatalmas az érdeklődés az általuk behozott szállítmányok iránt, kétszer ekkora mennyiség is gazdára találhatna, ahhoz viszont valóban jobb működési feltételeket kell biztosítani. Az alapszabály-módosítás azt is jelenti, hogy állami támogatásért folyamodhat, pályázhat a szervezet, mely Szlovákiában az osztrák Ora International egyetlen partnere.

Az Ora International segélyszervezet 2007-ben 120 kamionnyi szállítmányt juttatott el a közép- és kelet-európai volt szocialista államokba, főként a Balkánra. Az említett mennyiség egytizede került Szlovákiába a Human Internationalnak köszönhetően. A jövőben akár krízisközpontot vagy idősek otthonát is létrehozhatna a segélyszervezet.

Égető szükség van egy teherautóra

Jelenleg a leginkább egy kisteherautóra volna szükség. A polgári társulás e-mail címe: [email protected]. Érdeklődni a 0903/216 743-as vagy a 0915/726 958-as telefonszámon lehet Molnár Lászlónál vagy Vida Józsefnél. Már idén is fogadtak szállítmányt Ipolyfödémesen, a szervezet által bérelt kamionok Ausztriából hozzák be a hiánycikknek számító tolókocsikat (kerekes székeket), járókereteket, szobavécéket vagy távvezérlésű ágyakat, a betegek vagy az idősek életét megkönnyítő eszközöket, valamint tartós élelmiszert. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?