Szociális bérlakások épülnek Lénártfalván

Lénártfalva. A Sajó menti település vezetése több komolyabb beruházás mellett szociális lakások építését is eltervezte. Azóta a tervezgetést tettek követték, s mára jócskán benne vannak a munkálatokban.

Amint azt Rákosi János polgármester kérdésünkre elmondta, május elején fogtak hozzá a munkálatokhoz, s most már a falazásnál tartanak. A hat lakásegységből álló épületen a közbeszerzési pályázaton nyertes építkezési vállalat alkalmazottai mellett a leendő lakásbérlő családok férfi tagjai is kiveszik részüket a munkából, a későbbiek folyamán pedig a nők is bekapcsolódnak. A polgármester elmondása szerint nagy a lelkesedés azon családok körében, akik az új lakásokba fognak beköltözni, munkához való hozzáállásukkal a polgármester is, de a kivitelező cég vezetője és az építésügyi felügyelő is nagyon elégedett. Az épületet öt hónap alatt, tehát szeptember végére kell felépíteni és átadni, Rákosi János szerint ezt a határidőt előreláthatóan be is fogják tartani.

A beruházásra – melynek költségei két külön tételből tevődnek össze – összesen csaknem négymillió koronát kaptak az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériumtól. Ebből több mint 300 ezer korona az infrastruktúra kiépítésére szolgáló tétel és 3 millió koronát meghaladó összeg jut magára az épületre. A szerződés értelmében a leendő bérlők az összköltség húsz százalékát kötelesek ledolgozni, ez Lénártfalva esetében meghaladja a 700 ezer koronát. Ezzel a megoldással nemcsak ledolgozzák a társfinanszírozás összegét, hanem – mint az más településeken is tapasztalható – a lakók a sajátjuknak érzik a lakásokat. A bérlakások átadását követően a hat lakásba összesen mintegy harminc, szociális kényszerhelyzetben élő roma ember költözik. Azokat az igen alacsony színvonalú házakat pedig, melyekben jelenleg laknak, az önkormányzat előreláthatólag lebontatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?