Szlovákiában kényszerítették prostitúcióra a magyar gyereklányokat

Miskolc |

<p>Eljárást indítottak két novajvidrányi lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható kerítés, valamint gyermekprostitúció kihasználása bűntettével és kóros szenvedélykeltés vétségével - tette közzé honlapján a magyar rendőrség pénteken.</p>

A közlemény szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen élő 36 éves férfi és 28 éves nő 2016 tavaszától gyermekvédelmi intézetben élő kiskorú lányokat vitt Szlovákiába, ahol fenyegetéssel és bántalmazással prostitúcióra kényszerítette őket. A lányoktól az ezért kapott pénzt elvették.

A gyanúsítottak magyarországi lakhelyükön, majd külföldön, a prostitúcióra kényszerítés során több alkalommal kábító hatású anyagot adtak a fiatalkorúaknak, illetve kényszerítették őket ilyen szerekkel töltött cigaretták elszívására, amelynek hatására erősen bódult állapotba kerültek.

A két embert szerdán Miskolc belvárosában fogták el, és az autójukban több bűncselekménnyel összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le.

Az őrizetbe vett gyanúsítottak elleni eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya folytatja, amely előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?