Szíriai menekültek jártak Királyrévben

Királyrév - menekültek
Királyrév |

Tizennégy szíriai menekült jelent meg a faluban kedden délelőtt. A polgármester értesítette a rendőrséget, majd az idegenrendészet emberei Dunaszerdahelyre szállították őket.

Agócs Gergely, Királyrév polgármestere arról tájékoztatta lapunkat kedden, hogy szíriai menekültek csoportja jelent meg a településen.

„Délelőtt lakossági bejelentés érkezett arról, hogy Alsóhatár és Pered felől, több kisebb csapatban, számunkra szokatlan kinézetű emberek érkeztek a faluba. Utánanéztem, és én is találkoztam nyolc fiatal férfival. Próbáltam velük angolul értekezni, de csak annyit tudtak elmondani, hogy Szíriából érkeztek. Időközben további csoport jelent meg, összesen 14-en voltak. Értesítettem a rendőrséget, a menekültek csoportját pedig betereltem a községi hivatalba”

– mondta el a polgármester.

Dél körül megérkeztek az idegenrendészet emberei, akik megpróbálták felvenni a menekültek adatait. Kiderült, hogy 10 és 30 év közötti fiúk és férfiak. Személyazonosságot igazoló dokumentumokat a hatóságok nem találtak náluk. Később a dunaszerdahelyi idegenrendészeti osztályra szállították őket. Agócs Gergely szerint feltételezhető, hogy embercsempészek közvetítésével kerültek ide, és a falu határában tették ki őket valamilyen járműből.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?