Színjátszó csoportot alapítana a Csemadok

Ógyalla |

<p>Színjátszó csoport létrehozását tervezi a Csemadok helyi alapszervezete. A tagtoborzót február 23-án tartják a Konkoly Thege Miklós Művelődési Központban.</p>

 

„Városunkban hagyománya van a színjátszásnak, a harmincas és a hatvanas-hetvenes években is működött itt amatőr csoport. Szeretnénk újra feléleszteni ezt a hagyományt, hogy az ógyallai magyar közösség ne csak passzív nézője legyen a színházi előadásoknak, hanem egy-egy darab erejéig aktív szereplője is. Hiszen sok tehetséges fiatal és örökifjú él köztünk” – mondta Radosicky Györgyi Csemadok-elnök. A szervezők a színjátszó csoport vezetésére Finta Márkot kérték fel, aki több darabot is rendezett már különböző amatőr csoportok, főleg diákok közreműködésével. „Ez kissé más közeg lesz számomra is, hiszen a 14 éves kortól felfelé minden korosztályból várjuk a jelentkezőket. Az első hónapok a csapatépítéssel telnek, kiderül, ki milyen karakter, milyen személyiség, ezt követően tudjuk kiválasztani a megfelelő darabot. Remélem, év végére elkészülünk az első bemutatónkkal” – árulta el Finta Márk.A Csemadok a Bethlen Gábor Alapítványnál pályázik az első darab színre állításához szükséges összegre.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?