<p>Az isteni irgalmasságot hirdető öt lengyel zarándok pénteken érkezett meg Érsekújvárba, rövid pihenő után vasárnap Szímőről folytatják különös és viszontagságos útjukat Komárom felé. Szent képet visznek egy speciális utánfutón Lengyelországból Rómába, eddig hatszáz kilométert tettek meg gyalog. </p>
Szímőről ma tovább gyalogol az öt lengyel zarándok
A Szent Fausztina nővér látomása alapján festett kép másolatát eredetileg Kairóba kellett volna eljuttatni az üldözött keresztényekhez, így arab nyelven írták rá a Jézusom, bízom benned feliratot. Nagy Gábor szímői plébános öt éve van kapcsolatban a lengyel zarándokcsoporttal, ezért került fel Szímő neve az utánfutó oldalán lévő térképre.
A szentkép másolatát utánfutóval húzó-toló zarándoklókhoz pénteken egy kis időre csatlakozott Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere, aki élelemmel látta el a lengyel férfiakat és együtt énekelt velük. Szímőn a hívek a mai szentmisén láthatták a képet, melyet később ismét feltettek az utánfutóra, hogy folytassák a zarándoklatot. Grzegorz Gryniewicz zarándok elmondta, egy hónappal ezelőtt indultak el Közép-Lengyelországból, és eddig hatszáz kilométert tettek meg. Július közepén érnek Rómába, összesen 2018 kilométert tesznek meg, a pápa már értesült az érkezésükről. Wojciech Jakowiec, Robert Zawierlicha, Marek Trzebowski és Roman Zieba elmondták, a lengyel, szlovák és magyar lakosok vendégszeretete nem ismer határokat, eddig még egyetlen éjszakát sem kellett a szabad ég alatt tölteniük és kaptak elegendő élelmet.
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"187779","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
„Zarándoklattal hirdetjük az isteni irgalmasságot és imádkozunk az üldözött keresztényekért, illetve azokért is, akik üldözik a keresztényeket. Hirdetjük továbbá, hogy az ember fontosabb, mint a tárgy, az etika előbbre való, mint a technika, a létezés fontosabb a birtoklásnál, az irgalmasság előbbre való az igazságosságnál. Irgalom jár mindenkinek, aki bízik, és beismeri saját gyengeségét“ – mondta búcsúzóul Grzegorz Gryniewicz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.