Szigorítanák a biztonságot Pozsonyban a turistaszezon alatt

saková
Pozsony |

Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter hétfőn egyeztet a főváros vezetőségével a biztonsági intézkedések szigorításáról Pozsonyban, ami a turistaszezon alatt lenne érvényben. Erről Saková tájékoztatott a parlament Védelmi és Biztonsági Tanácsának az ülése után.

A találkozó összehívásával a Pozsony-Óvárosban nemrég történt támadásra reagálnak, melynek során meghalt egy 36 éves Fülöp-szigeteki férfi. Saková elmondta, hogy a fővárosi biztonsági helyzetről Ivo Nesrovnal polgármester, Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány és Faragó Csaba pozsonyi kerületi rendőrfőkapitány is tárgyalnak.

„Épp most indulok a találkozóra, hogy pontosabb és konkrétabb információkkal szolgálhassak arról, hogy milyen intézkedések lesznek érvényben a turistaszezon végéig” – közölte Saková. A történteket a miniszter asszony elítélte, és részvétet nyilvánított a megölt férfi hozzátartozóinak.

„Azt mondhatom, hogy az ügyész hibája miatt, amelyet már a Főügyészség is elismert, a rendőrségnek kétszer kellett elfognia a tettest” – rótta fel a miniszter asszony azzal, hogy emiatt csalódott. A minisztérium felvette a kapcsolatot a Főügyészséggel, amelynek Saková szerint olyan intézkedéseket kell elfogadnia, hogy a jövőben hasonló eset ne történhessen.
 

A Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze vasárnap (június 3.) javaslatot adott be a Pozsonyi Járási Bíróságon a 28 éves Juraj H. elfogására. A Dunaszerdahelyről származó férfi szombaton (május 26.) hajnalban megtámadt egy Fülöp-szigeteki férfit, aki két zaklatásnak kitett nőt próbált megvédeni. A rendőrség röviddel az incidens után elfogta a támadót. A járási ügyész nem látott okot az őrizetbe vételre, és a férfit szabadon engedték. A Főügyészség közbenjárása után az ügyet a Pozsonyi Kerületi Ügyészség vette át. Juraj H.-t ismét őrizetbe vették, és gyilkosság ügyében eljárás indult ellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?