Szerdán együttes munkaülést tart a két Komárom képviselő-testülete

Komárom |

<p>November 12-én 10 órától tartja első közös munkaülését Észak- és Dél-Komárom önkormányzata. „Másfél évtizedes hagyomány, hogy Észak- és Dél-Komárom önkormányzata április végén, a Komáromi Napok idején közös ünnepi testületi ülést tart, ahol átadják a polgármesteri és a Pro Urbe díjakat.</p>



Most azonban többről van szó: a Duna két partján fekvő, de jure két, ám de facto egynek számító város önkormányzatának közös gondolkodásáról, a település közös fejlődési irányának kijelöléséről, fejlesztési tervek készítéséről” – fejtette ki Andruskó Imre, az MKP-frakció elnöke.

A félreértések elkerülése végett hangsúlyozta: nem egy közös testület létrehozásáról van szó. Mindkét önkormányzat saját államának jogrendje szerint ülésezik, ennek alapján fogadja el a határozatokat. Egy-egy döntés pedig akkor lesz érvényes, ha mindkét testület rábólint. Míg Észak-Komáromban Andruskó Imre, magyar részről Molnár Attila, a Fidesz-frakció elnöke vállalta a szervezési feladatokat. „A szerdai, első együttes ülésen javasolni fogom egy működési szabályzat kidolgozását, amely megszabná, milyen rendszerességgel találkozzanak az egyes szakbizottságok, valamint a testület” – mondta.
Bastrnák Tibor, Észak-Komárom polgármestere nagyszerűnek tartja a kezdeményezést, amelyet szerinte nem lehet kizárólag magyar–magyar kapcsolatépítésre szűkíteni, hiszen élnek itt más nemzetiségű polgárok is. Szerencsére ma már napi kapcsolat van a polgárok között; innen oda, onnan ide járnak dolgozni, vásárolni, szórakozni az emberek. „A lényeg, hogy ne konkurenciát lássunk egymásban, hanem közös irányt szabjunk a város fejlődésének, a megvalósításban pedig segítsük egymást” – tette hozzá.
Első alaklommal négy kérdés kerül terítékre: a közlekedés, az idegenforgalom, a területfejlesztési terv összehangolása, valamint a kistérségi együttműködés lehetőségei. Mindhárom politikus felhívta a figyelmet arra, hogy egy folyamat kezdetén állunk, az első találkozótól nem lehet azonnal konkrét eredményeket várni, inkább a problémák felvetésén lesz a hangsúly. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?