Szeptemberben nemzetközi folklórfesztivált rendeznek a Lévai járásban

Szeptemberben rendezik meg a Lévai járásban (okres Levice) a 12. Ilyenek Vagyunk Nemzetközi Folklórfesztivált, melyen különféle népzenei és néptáncegyüttesek több száz fellépője fog részt venni.

A fesztivált szervező lévai Regionális Művelődési Központ munkatársai az idei helyszínek között Léva mellett Garamkelecsényt (Hronské Kľačany), Palástot (Plášťovce), Zselízt (Želiezovce) és Ipolyságot (Šahy) tüntették fel. A szlovákiai együttesek mellett a fesztiválon magyarországi, lengyelországi, litvániai és lettországi népművészek is fellépnek majd.

A külföldi résztvevők először szeptember 11-én fognak bemutatkozni Léván. Az ünnepélyes megnyitóra csütörtökön, szeptember 12-én kerül sor a garamkelecsényi kultúrházban. A gyermek-folklóregyüttesek egy nappal később adnak műsort Léván, a Hősök terén.

A fesztivál kísérő programokban is bővelkedni fog. Ipolyságon (Šahy), a Honti Kulturális Napok keretében ünnepélyes gálarendezvényre kerül sor szeptember 14-én. Ugyanezen a napon a fesztiválon részt vevő népi együttesek a XXII. Garam-menti Verbunktalálkozón is fellépnek majd Zselízen (Želiezovce). A záróünnepségre szeptember 15-én, vasárnap kerül sor a palásti kultúrházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?