Szent Flórián-körmenetet rendeztek Vágán

ÚJ SZÓ-ÉTRESÜLÉSVága. Vasárnap, Szent Flórián ünnepe alkalmából körmenettel vonultak a hívők a tűzoltók védőszentjének szobrához.

ÚJ SZÓ-ÉTRESÜLÉS

Vága. Vasárnap, Szent Flórián ünnepe alkalmából körmenettel vonultak a hívők a tűzoltók védőszentjének szobrához. A körmenet régóta hagyomány a Vág-menti községben, egy időre megszakadt, az 1990-es évek elején a falu lakosai felújították a tradíciót.

A hagyomány szerint az ünnepi mise után a hívők kivonulnak a szent feldíszített szobrához. A pap litániát mond a körmenet alatt. „A tűzoltók egyenruhában jönnek a szentmisére. Mise után körmenet vonul a Flórián szoborhoz. Ennek az ünnepnek saját ősi szertartása van” – olvasható Dánczi Lajos A vágai egyházközösség története című könyvében. Az ünnepség központi alakjai a tűzoltók, akik „a szobor mellett glédában állnak”. Szent Flórián római katona volt, a Lorchban elfogott keresztényeken akart segíteni, elfogták és keresztény hite miatt bíróság elé állították, elítélték, egy kővel a nyakában a folyóba dobták. Vágán az 1824-es nagy tűzvész emlékére, 1827-ben állítottak szobrot Szent Flóriánnak. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?