Szeminárium a gazdáknak

DunaszerdahelyTájékoztató szemináriumot tartott a Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat és a Szlovák Agrárkamara.

Dunaszerdahely

Tájékoztató szemináriumot tartott a Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat és a Szlovák Agrárkamara. Az érdeklődők választ kaphattak arra a kérdésre, hogyan indíthatnak vállalkozást a mezőgazdasági ágazatban.

„Az utóbbi időben divat a mezőgazdaságról és a gazdák támogatásáról beszélni, azonban az elméleti kérdések mellett kevés szó esik a gyakorlatról” – mondta Csicsai Gábor mezőgazdasági államtitkár (Híd). Hozzátette, a gazdák gyakran kérdezik arról, hogyan ültethetők át a gyakorlatba a mezőgazdasággal kapcsolatos törvények, ezért szerinte szükség van a hasonló szemináriumokra. A Szlovák Agrárkamara dunaszerdahelyi központjában tartott találkozón nemcsak gyakorlott, hanem kezdő gazdák és a helyi mezőgazdasági szakközépiskola diákjai is részt vettek. A szemináriumon Tomáš Galbavý, a Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat nagyszombati kerületi irodájának vezetője mutatta be a vidékfejlesztési hálózatot, utána Csicsai Gábor és Patasi Ilona, a Szlovák Agrárkamara elnöke tájékoztatta a jelenlevőket a mezőgazdaság aktuális helyzetéről. Görözdi Péter, az Állatfaj-nemesítő Szolgáltatások Állami Vállalat igazgatója elmondta, milyen kötelezettségeik vannak a gazdáknak, ha állattenyésztéssel kezdenek foglalkozni.

„A célunk, hogy a gazdák megértsék, hogyan működik a modern, piacorientált gazdaság. Miként tudnak elindulni, lépést tartani és fejlődni” – magyarázta az államtitkár. A találkozón elhangzott, hogy hiába támogatja a mezőgazdasági tárca, illetve az Európai Unió az agrárszektort, ha a fiatal gazdák nem tudnak földhöz jutni. „Szlovákia termőföldjeinek negyedét a Szlovák Földalap kezeli, ebből a részből adhatnának kezdőtőkét a fiataloknak” – mondta Csicsai.

A szemináriumon rámutattak, hogy az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent a mezőgazdasággal foglalkozók száma: míg a nyolcvanas évek végén körülbelül 350–400 ezer ember foglalkozott agrártermeléssel, ma mindössze 45 ezerre tehető a mezőgazdászok száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?